:

Szerző: Koi Tamás

2025. május 8. 12:09

A bíróság helyett az AI törheti meg a Google monopóliumát

Nem túl meglepő módon a védelmébe vette az Apple alelnöke a Google-lel kötött, a kereső exkluzív használatára vonatkozó megállapodást abban a bírósági eljárásban, melynek célja a vállalat keresőpiaci monpóliumának felszámolása.

Hiába hozza helyzetbe a bíróság potenciális ítéletével a Google keresőpiaci riválisait, a Bing vagy a DuckDuckGo és társai így sem fogják tudni letörni a keresőcég dominanciáját a szegmensben - vallotta az USA kontra Google per jóvátételi szakaszának tegnapi meghallgatása során Eddy Cue, az Apple szolgáltatásokért felelős alelnöke. A cégvezető hozzátette, amit a bíróság nem tud kikényszeríteni a piacból, azt a mesterséges intelligencia könnyűszerrel elintézheti a következő években.

Az ügy háttereként a bíróság tavaly augusztusban hozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a Google versenyellenes megállapodásokkal monopóliumot épített ki az online keresőszolgáltatások piacán. 

Az eljáró bíró, Amit Mehta az ítélet indoklásában többek között kiemelte, hogy a Google különösen a partnerekkel (elsősorban okostelefon-gyártók) kötött exkluzív megállapodásoknak köszönhetően tudott domináns szerepbe kerülni, mégpedig úgy, hogy éveken keresztül csillagászati összegeket fizetett különböző piaci szereplőknek, így többek között például az Apple-nek, hogy a keresője alapértelmezett legyen az adott eszközön és/vagy szoftverben.

google_aijpg

A bíróság a felek meghallgatását követően a most zajló eljárásban dönt majd arról, hogy mit ír elő a Google számára annak érdekében, hogy a monopolhelyzetet feloldja, így felmerült egyebek mellett a fenti exkluzív megállapodások tiltása és bizonyos részlegek, szolgáltatások kikényszerített értékesítése is.

Magától elmúló monopólium


Az Apple illetékese szerint ugyanakkor egyik sem jelent valós megoldást a problémára, sőt, Cue úgy látja, a mesterséges intelligencia-alapú keresők fejlődésének köszönhetően a Google dominanciája már most csökken, amit azzal az adattal támasztott alá, hogy 

Az előző hónapban 22 év után először csökkent a Safari böngészőben indított keresések száma, mivel a felhasználók vélhetően egyre nagyobb számban fordulnak a chatbotokhoz és AI-alapú specializált szolgáltatásokhoz (pl. Perplexity) a válaszok keresése során.

USA Tech Hub: ahonnan a passzátszél fúj

Minden, ami a technológiai szektorban történik, jellemzően az USA-ból indul.

USA Tech Hub: ahonnan a passzátszél fúj Minden, ami a technológiai szektorban történik, jellemzően az USA-ból indul.

Cue hozzátette, ha a bíróság eltiltja a Google-t az exkluzív szerződések megkötésétől, azzal valójában csak annyit ér el, hogy az Apple jelentős bevételtől esik el (a Google évente nagyjából 20 milliárd dollárt fizet az Apple-nek azért, hogy a Safariban alapértelmezett legyen a keresője) - elemzők szerint ugyanakkor ezzel a Google is jól jár, hiszen a Safariból indított keresések után ennél lényegesen nagyobb bevételt kaszál.

Az Apple illetékese a fentieket emellett azzal indokolta, hogy ha a Google nem lenne alapértelmezett kereső a Safariban, a felhasználók akkor is a cég keresőjét választanák, mivel az lényegesen fejlettebb a versenytárs megoldásokkal összehasonlítva.

Mindent megváltoztathat azonban a mesterséges intelligencia integrálása a böngészőkbe, mint egyfajta újgenerációs keresőmotor, méghozzá jóval hamarabb, mint arra korábban számítottak a piaci szereplők - hangsúlyozta a meghallgatás során Cue. Az Apple alelnöke a bíróság előtt kifejtette, hogy a cég már dolgozik az AI-alapú keresők Safariba való szerves integrálásán, de azok ma még nem tudják teljes mértékben kiváltani a tradicionális keresőket - ez az idő azonban inkább előbb, mint utóbb el fog jönni.

Az eljárás kapcsán éppen ezért az egyik legnagyobb nyitott kérdés, hogy a bíróság engedi-e a Google-nek, hogy saját AI-megoldását, a Geminit szorosan integrálja a Chrome webböngészőbe, netán az egyik jóvátételi előírás éppen az lesz, hogy a vállalat adja el a böngészőjét.

Ezzel a kötelezettséggel végső soron megakadályozható lenne, hogy a keresőcég a két saját terméke közti szinergiára építve megerősítse piaci dominanciáját.

Cue arra is utalt meghallgatása során, hogy ma különösen igaz az a megállapítás, hogy a technológiai ipar szereplői nem lehetnek biztosak abban, hogy domináns pozíciójukat hosszútávon képesek lesznek megőrizni.

Az Apple alelnöke példaként felhozta, hogy egy évtized múlva lehet, hogy már iPhone-okra sem lesz szükség, mivel a mesterséges intelligencia olyan technológiai váltást hoz, mely alapjaiban alakítja át a felhasználók digitális eszközökhöz fűződő viszonyát.

a címlapról