:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. július 17. 14:10

Gartner: A vártnál kevesebb lesz az IT-kiadás

Miközben a hiperskálázók milliárdokat öntenek infrastruktúrába, a vállalatok generatív mesterséges intelligenciába fektetnek be.

Az IT-szektor világszintű kiadásai a vártnál alacsonyabbak lesznek 2024-ben, miközben a generatív AI-eszközökbe való befektetések költsége jelentős terhet ró a vállalkozásokra – mutatja a Gartner legfrissebb jelentése. Az év elején érzékelhető fáradtság, ami jellemezte a cégek technológiai beruházásait kezelő CIO-kat, láthatóan kezd alább hagyni, ismét nagyobb a hajlandóság a költekezésre, azonban a technológiai igazgatók továbbra is halogatják a nagyobb projektek elindítását.

Az év során az IT-piac kiadásai elérik az 5,26 billió dollárt, ami az egy évvel korábbi eredményhez képest 7,5 százalékos növekedést jelenthet – ez a szám azonban mégis elmarad a korábban előrejelzett 8 százaléktól. A költések jelentős részét elszívja a generatív AI, különösen az adatközponti kiadások terén, melyek 2024-ben várhatóan 24 százalékkal nőnek, szemben a korábbi 10 százalékos növekedési becsléssel.

költések

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A szoftverekre fordított kiadások 12,6 százalékkal, az eszközökre fordított kiadások pedig 5,4 százalékkal nőnek. Az IT-szolgáltatások beruházásai a becslések szerint 7,1 százalékkal nőnek, ami jelentős csökkenés a korábbi 9,7 százalékos előrejelzéshez képest, de a Gartner szerint erre számítani lehetett.

John-David Lovelock, a Gartner alelnöke szerint a világjárványt követően a nagyszabású digitális átalakítási kezdeményezések a CIO-k felelősségi körébe kerültek, akik főleg 2021 és 2023 között dolgoztak nagy projektekkel és szerződésekkel, azóta óvatosabbak, ami segíti a részlegeket a járulékos költségmegtakarításban.

A legtöbb szoftvercégnek nincs erőforrása vagy ideje saját generatív AI-modell fejlesztésére, ezért harmadik féltől szerzik be a technológiákat, egyes üzleti felhasználók pedig továbbra is bizonytalanok a hozzáadott értéket illetően. A generatív AI-ból való kimaradás félelme a szerverekbe, félvezetőkbe és más hardverekbe való hiperskálázást ösztönzi, az AWS és a Microsoft több tízmilliárd dollárt áldozott az adatközpontok frissítésére és kiépítésére. A szoftvergyártók az AI-technológiákból származó bevételnek azonban csak egy töredékét látják majd, mivel annak nagy része visszakerül a modellszolgáltatókhoz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

2

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.