Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 30. 11:09

Megannyi talány övezi a Huawei új csúcsmobilját

Talán soha egyetlen okostelefon-csúcsmodell sem került még piacra annyira radar alatt, mint a kínai Huawei legújabb zászlóshajója, a Mate 60 Pro, mely a hét közepétől érhető el a vállalat weboldalán. Az újdonság megjelenését ennek ellenére - vagy éppen ezért - az egész iparág fokozott érdeklődéssel kísérte.

Teljes csendben megkezdte vadonatúj csúcskategóriás okostelefonjainak szállítását a kínai Huawei Technologies - a kizárólag Kínának készülő Mate 60 Pro ha egyelőre nem is hozza be teljesen lemaradását a "nyugati" gyártókkal szemben, a szankíciókkal sújtott vállalat számára mégis óriási jelentőséggel bírhat, ami jó magyarázatot adhat a megjelenését övező titokzatosságra.

Pedig a 6,82 hüvelykes LTPO-kijelzővel felszerelt Mate 60 Pro első ránézésre nem különbözik különösebben a cég Mate sorozatának eddigi zászlóshajóitól, amennyiben a kijelző felső részén elhelyezett, manapság már kissé tolakodónak számító háromszegmenses szelfikamera- és szenzorcsoporttól eltekintünk. A Mate 60 Pro belül ugyanakkor jóval több izgalmas újdonságot tartalmazhat, melyekről szemérmesen hallgat a Huawei.

Ilyen például a készülék központi egységének számító rendszerprocesszor, melynek képességeiről és típusáról semmit nem ír a vállalat webáruházában a héten megjelent termékoldal, ahogy a hálózati képességről is csak annyit tudni, hogy a Mate 60 Próval lehet műholdas hívásokat kezdeményezni, illetve a mobil nem támogatja sem a 2G-s, sem a 3G-s hálózatokat. 

mate60_pro

A szakmát leginkább lázban tartó kérdés, hogy a Huaweinek idestova öt év után sikerült-e megoldania a versenyképes rendszerprocesszorok és az 5G-képes modemek házon belüli tervezését és gyártását. 

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Július közepén kaptak szárnyra azok a sajtóértesülések, melyek szerint a Huawei az év végére képes lehet újra beindítani az 5G-s okostelefonok tömegtermelését saját technológiával, ami azt jelenti, hogy a korábbi, raktáron kallódó, más gyártóktól származó 5G-s modemek után megtalálhatta a módját annak, hogy saját maga állítsa elő ezt a kulcsfontosságú komponenst.

A Mate 60 Pro esetében a Huawei ugyanakkor még külön erre vonatkozó sajtómegkeresésre sem volt hajlandó kommentálni, hogy az új zászlóshajó képes-e 5G-s hálózatokhoz csatlakozni, ahogy a rendszerprocesszor típusáról sem adott ki információkat.

Utóbbi ugyanakkor a nevesebb tesztplatformokon közzétett első eredmények alapján jó eséllyel a nyolcmagos Kirin 9000s lehet, mely tartalmazza a nem kevésbé titokzatos Maleoon 910 GPU-t is. A publikus tesztek alapján a Kirin 9000s teljesítménye felülmúlja a Snapdragon 888-ét, ugyanakkor elmarad a Snapdragon 8 Gen 1 és 8+ Gen 1 lapkákhoz képest, ami ha pontosnak bizonyul, azt jelenti, hogy a Huawei kurrens csúcstechnológiája jelenleg a csúcsszegmens nagyjából három évvel ezelőtti szintjét tudja hozni.

A kínai gyártót 2019-ben vágta el a nyugati technológiáktól - így többek között a Google-féle alapszolgáltatásoktól vagy éppen a Qualcomm processzoraitól, netán az ARM licenceitől - az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A vállalat akkor a globális okostelefon-piac második legnagyobb tényezőjének számított, az exportkorlátozásoknak köszönhetően azonban forgalma rövid időn belül bezuhant.

A cégvezetés ugyanakkor mindvégig kitartott amellett, hogy a nyugati technológiát idővel saját fejlesztésű megoldásaival tudja majd pótolni, az ehhez szükséges félvezetőgyártó- és tervező kompetenciát pedig félelmetes tempóval kezdte felépíteni a vállalat, mely gyakorlatilag kimeríthetetlen anyagi források felett diszponál. Kérdés ugyanakkor, hogy ez elég lesz-e, a chipgyártás-ellátási lánc ugyanis több olyan, jelenleg még meglehetősen nehezen megkerülhető beszállítót vonultat fel, melyek szintén nem biztosítanak technológiát a kínaiak számára, nem beszélve a gyártáshoz elengedhetetlenül szükséges képzett munkaerőről, melynek házon belüli kitermelése szintén nem megy egyik napról a másikra.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról