Szerző: Koi Tamás

2023. július 12. 11:39

Visszatérhetnek a Huawei 5G-s okostelefonjai

Az év végén tömegesen megjelenhetnek a piacon - elsősorban a honi piacon - a kínai Huawei Technologies 5G-s hálózatokra is csatlakozni képes okostelefonjai, melyek az amerikai szankcióknak köszönhetően éppen az 5G-éra hajnalán veszítették el az ehhez szükséges technológiai hozzáférést.

Ahogy azt korábban többször is leszögezte a Huawei Technologies, a cég fogyasztói üzletága házon belül kész megoldani az immár több mint négy éve hozott amerikai szankciók jelentette technológiai-gyártási problémákat. Ennek érkezhet el a legújabb fejezete idén év végén, amikor nem hivatalos információk szerint a kínai gyártó hosszú évek után újra piacra dobhat tömeges mennyiségben 5G-s okostelefonokat.

A vállalat a Reutersnek nyilatkozó, a kínai okostelefon-piacra specializálódott iparági elemzőcégek szerint mostanra megtalálhatta a módját annak, hogy saját tervezésű 5G-s multi-mode áramkört készítsen, mely az okostelefonos rádiós egységek első számú és legfontosabb komponense.

Az 5G-s modemek első számú gyártója ma az amerikai Qualcomm, melynek megoldása az androidos készülékek mellett az iPhone-okban is megtalálható, a szankcióknak köszönhetően azonban - mint sok más amerikai technológiához - ezekhez nem kapott hozzáférést a Huawei.

huawei_5g

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A cég a saját tervezésű chipet a pletykák szerint a legnagyobb kínai chipgyártóval, a Semiconductor Manufacturing International Co.-val (SMIC) gyártatja majd le az áramköröket, méghozzá 7 nm-es eljárással.

Jóllehet a selejtarány ezen a szinten a beszámoló szerint eléri az 50%-ot, mindez azt jelenti, hogy a kínai félvezetőipar a vártnál valamivel gyorsabban zárkózhat fel, igaz, a kihozatali számok ezzel sem túl acélosak: elemzők szerint a használható 5G-s modemek száma idén 2 és 4 millió közé tehető, míg más források 10 milliós volument jósolnak.

Jó jel mindenesetre a gyártónak és a kínai belpiacnak, hogy a Huawei a hónap elején 30-ról 40 millióra növelte az okostelefonok idénre tervezett termelési volumenét, jóllehet ezzel is csupán árnyéka önmagának az üzletág, mely a csúcson - 2019-ben - több mint 240 millió okostelefont értékesített globálisan.

A rádiós egységek továbbfejlesztése ellenére a Huawei globális pozícióit továbbra is rontja, hogy a cég 2019 áprilisa óta nem kap hozzáférést a Google-féle Android egyik alappillérét jelentő Google Mobile Services-hez, melyet saját fejlesztésű, Harmony OS nevű operációs rendszerével próbál áthidalni a gyártó - Kínán kívül meglehetősen mérsékelt sikerrel.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról