Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. május 16. 10:58

Közelebb húzza magához az iPhone-osokat a Windows 11

Már nem csak az androidos felhasználók tudják megnézni windowsos asztali eszközön, hogy érkezett-e üzenetük, a februári béta után széles körben is megérkezett az iOS-támogatás a Windows 11 alatt futó Phone Link alkalmazáshoz.

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 11 alatt futó Phone Link (Kapcsolt Telefon) alkalmazás új verziója a tesztelési időszak után már széles körben is megkapta az  iPhone-támogatást, így egyenesen a windowsos számítógépről küldhetők és fogadhatók a mobilos üzenetek Bluetooth-on keresztül, amennyiben az eszköz iOS 14 vagy annál frissebb verziót futtat.

A lépés a Microsoft részéről érthető: a legtöbb amerikai mobiltulajdonos iPhone-t használ, és az Apple termékek zárt ökoszisztémája révén az utóbbi években a Mac jelentős piaci részesedést tudott behúzni magának a windowsos PC-ktől. Az IDC szerint az Apple a globális PC-szállítmányok piacának mintegy 10 százalékát fedte le tavaly, míg a torta többi részét túlnyomórészt a windowsos gépek tették ki. A korábban csak androidos mobilokkal kompatibilis Phone Link kiterjesztett támogatása így egy fokkal vonzóbbá teheti az iPhone-osok számára, hogy windowsos PC-t használjanak.

win11_phonelink_2

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

Az iOS-es integráció alapjaiban ugyanaz, ami az androidos eszközökkel eddig elérhető volt, de a Microsoft korábban sosem támogatta az üzenetküldést és a hívást az iPhone-felhasználók számára, így jelentős nyitást jelent ez a redmondiak részéről. A Phone Link szoftvere természetesen kevésbé funkciógazdag mint a Maceken elérhető Apple Messages. Bluetooth-on keresztül csatlakozik, miután a felhasználó a telefonra telepítette a „Link to Windows” alkalmazást, innentől kezdve közvetlenül a számítógépről is lehet küldeni üzenetet azoknak a névjegyeknek, amelyekről az iPhone információkat tárol, emellett hívások kezdeményezése is lehetségessé válik, a mobil értesítéseinek megtekintése mellett.

Némi korlátozás azonban szűkíti a funkciók kínálatát, a mobilon tárolt képeket például nem lehet megtekinteni az appban, és az üzenetekbe sem fűzhetők bele. Emellett a már említett Bluetooth-os csatlakozás mellett a wifis összekapcsolásra egyelőre nincs mód, míg az androidosok számára adott a lehetőség. A beszélgetések előzményei sem tekinthetők meg, csak a Phone Link használatával elküldött vagy fogadott részletek, és az app vizuálisan nem különbözteti meg az iMessage-en keresztül írt és a sima szöveges üzeneteket.

Sok évvel ezelőtt a Phone Link az Android esetében sem kínált teljes funkcionalitást, így számítani lehet rá, hogy később az almás modelleknél is bővülhet a képességek sora, bár ennek korlátokat szabhat az is, hogy az Apple sokkal szorosabb kontroll alatt tartja saját rendszerét.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 04:25

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.