Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. január 18. 12:01

Egyre forróbb a talaj a Blizzard lába alatt Kínában

Méltánytalannak tartja a többek közt World of Warcraftot terjesztő kínai NetEase, hogy a Blizzard úgy keres új partnereket, hogy még hosszabbítást kért volna a lejáratához érő, többéves partnerséghez, ezért már az utolsó körben sem enged - úgy tűnik, hogy január 23-tól bizonytalan ideig a kínai játékosoknak nem lesznek elérhetők a legnépszerűbb Blizzard-játékok.

Más országokkal ellentétben a külföldi játékfejlesztőknek szükségük van egy helyi kiadóra is, hogy játékaik megjelenhessenek a kínai piacon, ami hónapok óta fejtörést okoz az eddig évekig Kína második legnagyobb cégével közösködő Activision Blizzardnak. A játékcég kínai terjesztési partnere nemrég elutasította a játékstúdió javaslatát arra vonatkozóan, hogy hosszabbítsák meg hat hónappal a lassan lejárathoz közeledő 14 éves megállapodásukat, ami azt jelenti, hogy a Blizzard lába alatt egyre forróbb a talaj, és január 23-tól (pár kivétellel) elérhetetlenek lesznek játékai a kínai felhasználók számára.

Azt már novemberben tudni lehetett, hogy a két félnek eddig nem sikerült közös nevezőre jutni a terjesztési jogok megújításával kapcsolatban, ezért az amerikai óriás új partnereket kezdett keresni olyan népszerű játékszolgáltatásainak biztosításához, mint a World of Warcraft és a Hearthstone. A határidő közeledtével a Blizzard a múlt héten próbát tett, és arra vonatkozó javaslatot tett a NetEase-nek, hogy hat hónappal hosszabítsák meg az üzletet, hogy az Overwatch 2, Hearthstone és más Blizzard-játékok kínai játékosai továbbra is zavartalanul játszhassanak, amíg nem sikerül megállapodni más potenciális partnerekkel.

A NetEase szerint üzletileg teljesen logikátlan, hogy az amerikai cég új partnert szeretne, de mégis hosszabbítana velük, amit méltánytalan viselkedésnek tart. Ezen felül az egyéb, a Blizzard által szabott, szerintük szigorú feltételekben sem sikerült dűlőre jutni továbbra sem – írta közleményben a kínai vállalat. 

kína_blizzard

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az üzlet problémás pontjai továbbra sem tartoznak a nagy nyilvánosságra a két cég szerint. Egy Blizzardhoz közel álló forrás szerint a megújítást főleg kereskedelmi feltételek akadályozták, mintsem az adatkezeléssel kapcsolatos gondok. Korábban ugyanis a Bloomberg és más lapok is kiemelték, hogy a legnagyobb problémát a játékosok adatainak kezelése, továbbá a szellemi tulajdonjogok kérdése okozta, és ezek lehettek az elsődleges okok, amiért a két fél nem viszi tovább az együttműködést.

A forrás szerint a NetEase olyan strukturális változtatásokat javasolt a partnerségben, amelyek befolyásolnák a Blizzardnak a szellemi tulajdonai (IP) feletti irányítást. Ezt a pletykát a NetEase keddi közleményében elutasította, hozzátéve, hogy a Blizzard IP-jeinek bármilyen felhasználása és licencelése a szerződési feltételeknek megfelelően, a fejlesztők beleegyezésével történt, és a hosszabbításról szóló tárgyalások során a Blizzard által felhozott feltételeket nem voltak és azóta sem hajlandók elfogadni.

A Blizzard novemberben jelentette be, hogy véget vet a NetEase-szel kötött 14 éves együttműködésének, amit azért is fogadott meglepve az iparág, mert a partnerséget az egyik legjövedelmezőbb közösködésnek tartották a kínai piacon. A cégek nem tudtak megegyezni az együttműködés kulcsfontosságú feltételeiről, így a „World of Warcraft” január 23-tól nem lesznek elérhető Kínában, a világ legnagyobb játékpiacán.

A NetEase elmondása szerint a licencelt Blizzard-játékokból származó nettó bevétel „alacsony, egyszámjegyű összeg” volt 2021-ben az éves bevétel egészéhez képest,  kijelentése szerint a megállapodás megszűnése „nem fog lényeges hatást gyakorolni a pénzügyi eredményeire”. A NetEase nagyra hízásában pedig fontos szerepet játszott korábban a Blizzard, ám miután felgyorsultak a házon belüli fejlesztések, a kínai cég bevételének több mint 60 százalékát már saját címei generálják.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról