Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. október 6. 11:30

Aprópénzt fizet a Google a felhasználók követéséért

Még mindig terítéken a Google problémás helyadatkövető tevékenysége, most Arizona kasszájába kerül át némi pénz a keresőóriás tárcájából.

85 millió dollárt fizet ki a Google Arizona kormányzatának egy perben, amiben azzal vádolták a keresőóriást, hogy illegálisan követte nyomon Android-felhasználókat célzott hirdetések megjelenítéséhez. A problémakör lényegében ugyanaz, mint amit korábban is lehetett látni uniós perek esetében: a felhasználók hiába kapcsolják ki a helyelőzményeket, a vállalat mégis követi a helyadataikat. A keresetet Mark Brnovich arizonai főügyész nyújtotta be 2020. májusában, mivel szerinte a Google megsértette a fogyasztók megtévesztéséről szóló törvényt azzal, hogy helyadatokat gyűjtött mobilkészülékeken annak ellenére is, hogy a felhasználók nem engedélyezték a helybeállításokat, illetve amiért az ilyen típusú adatokhoz kapcsolódó beállítások és vezérlők elrendezése nem egyértelmű. 

A megállapodás értelmében a 85 millió dollár nagy része Arizona általános alapjába kerül, emellett ötmillió dollárt különítenek el fogyasztóvédelmi kérdésekre specializálódott általános ügyvédi képzési programokra. Az összeg kifizetésébe bár a Google beleegyezett, a jogsértést nem ismeri el. Nem mintha a büntetés hatalmas adósságba verné az anyacég Alphabetet: a 85 millió dollár az óriáscég utolsó negyedévben szerzett 16 milliárd dolláros bevételének töredéke, körülbelül 12 óra alatt folyt be ennyi a kasszába. 

google_követés

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A cég januárban arra kérte a bíróságot, hogy ejtse az ügyet, mivel a fogyasztóvédelmi törvények szerint az állítólagos csalásnak hirdetéshez vagy eladáshoz kell kapcsolódnia, de a bíró elutasította a kérést. A főügyészek szerint ezek az adatok kritikus fontosságúak a Google hirdetési üzletága számára, így a cégnek pénzügyi érdeke kapcsolódik ahhoz, hogy megakadályozza a felhasználókat az adataik visszatartásában. Arizona kormányzata azután kezdett el vizsgálódni, hogy 2018-ban az Associated Pressben megjelent egy cikk a keresőóriás homályos nyomkövetési gyakorlatairól, eközben azóta az Egyesült Államok számos más állama, köztük Washington, Texas, Indiana és a District of Columbia, hasonló keresetet nyújtott be, és az Európai Unióban is több ország fordult a fogyasztóvédelemhez.

A helyadatok a fogyasztóvédelmi szervezetek szerint azért problémásak, mert nagyon sokat felfednek a felhasználókról, köztük akár a vallási meggyőződést (istentiszteletek meglátogatására), a politikai beállítottságot (tüntetésekre látogatás), az egészségügyi állapotot (rendszeres kórházi látogatások) és a szexuális orientációt (bizonyos bárok látogatása). A Google pedig az adatokat különböző célokból használja fel, köztük a célzott hirdetések megjelenésére is.

A Google a maga részéről megjegyezte, hogy azóta megváltoztatta adatgyűjtési szabályzatát, és közlése szerint továbbra is törekszik arra, hogy kevesebb felhasználói adatot gyűjtsön. A 2018-as botrányra reagálva tűzoltásként például bevezetett egy új beállítási lehetőséget, amivel a helyelőzmények, sőt még az internetes tevékenységlista is automatizáltan törölhetők.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról