Szerző: Koi Tamás

2022. július 12. 10:10

Kiirthatatlan, mint a csótány: az emelt díjas szolgáltatás

Az ún. "emelt díjas szolgáltatás" a 90-es évektől kezdve velünk van, noha a hírközlési területért felelős hatóság több ízben is próbálta szűkíteni az erre építő vállalkozások mozgásterét a nagy számú visszaélések miatt. A csalók újabb és újabb módszereket találnak, miközben a hatóság szélmalomharcra kényszerül.

A 90-es évek végén terjedt el, de még napjaikban is létezik az ún. „emelt díjas szolgáltatás”, ami eredendően egy olyan szolgáltatás, ami magába foglalja a hívás díját és a kapott tartalomszolgáltatás árát is. Az emelt díjas szolgáltatásokra hamar rátelepültek a csalók, így az évek során a velük kapcsolatos panaszok száma is egyre nőtt, a kártalanításról pedig többnyire a távközlési szolgáltatók gondoskodtak.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) látókörében megjelent jogos előfizetői panaszok a 90-es évektől a 2010-es évek közepéig jellemzően a helyhez kötött analóg előfizetői hálózatokat érintő jogosulatlan hozzáférésből eredtek. Ezen visszaélések lehetőségét csak a technológiai fejlődés szorította ki.

A következő jelentős problémával a hatóság az emelt díjas szolgáltatások nyújtása során 2017-ben szembesült. Ekkor már megjelentek az okostelefonok, amelyek magukkal hozták az úgynevezett „felugró ablakokat”. A kellően vonzó vagy ijesztő reklámok alkalmasak voltak arra, hogy egyetlen kattintással, illetve gombnyomással elindítsanak egy folyamatot, amelynek végén a gyanútlan telefonhasználó olyan emelt díjas szolgáltatás előfizetője lett, amire véletlenül iratkozott fel.

smartphone_inhands

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az ideiglenes intézkedésen túl átfogó vizsgálat is indult mindhárom mobiltelefon-szolgáltató vonatkozásában az emelt díjas szolgáltatások nyújtása során tanúsított szolgáltatói magatartások, valamint az észlelt, ismeretlen által elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének elkövetése miatt. A hatóság rendőrségi feljelentést is tett ez ügyben. A vizsgálat során a hatóság több súlyos jogszabálysértést, és egyes kötelezettségek elmulasztását állapította meg. Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató esetén megállapította, hogy olyan számhasználati szerződések alapján jogosítottak fel számhasználókat az emelet díjas szolgáltatás azonosítóinak a használatára, mely szerződések nem rendelkeznek a jogszabályban rögzített kötelező elemekkel. 

A megtévesztéssel elkövetett visszaélések miatti kártalanítás 2019-ben zárult le. Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató kötelezettséget vállalt a károsult előfizetők teljes körének feltárására és kártalanítására. Ennek a hatóság által ki nem kényszeríthető kártalanításnak az együttes összege a három mobiltelefon-szolgáltatónál elérte a nettó 350 millió forintot. Ezzel a visszaéléssel érintett emelt díjas számokra kiszámlázott, és az előfizetők által befizetett díjak teljes mértékben történő visszatérítése már megközelítette a félmilliárd forintot.

A hatóság a következő emelt díjas szolgáltatással kapcsolatos eljárását 2021 szeptemberében a 4Voice Kft.-vel szemben indította, miután azt tapasztalta, hogy a cég honlapján közzétett pdf-formátumú emelt díjas nyilvántartása nem tette egyértelművé a kívánt szolgáltatás megnevezését. A 90-900 956 emelt díjas számon elérhető szolgáltatás részletes vizsgálata során derült ki, hogy az azonosítón olyan Interactive Voice Response (IVR) kvízjáték keretében folytatott nyereményjáték-akciókat szerveztek, melyek közismert kereskedelmi egység (Spar) és hírközlési szolgáltatók (Telekom, Telenor) nevével fémjelezve arról tájékoztatták az előfizetőt, hogy tárgynyereményben részesült.

A nyeremény átvételéhez fel kellett hívni a fenti számot és válaszolni kellett a kérdésekre.

Ez kb. 10 percig tartott, ami percenként ezer forintba került a telefonálónak.

Ugyancsak visszaélésszerű azonosítóhasználatot észlelt a hatóság 2022 februárjában két olyan „IVR-nyereményjáték”-ra használt emelt díjas szám esetében, melyeknek az aktuális szolgáltatója szintén a 4Voice Kft., a számhasználó pedig a Calgo Kft. A hatóság a feltárt jogsértések miatt kötelezte a 4Voice Kft.-t a visszaélésszerű azonosítóhasználat során beszedett díjak visszatérítésére, valamint a jogsértő tevékenységének a honlapján történő közzétételére. Jelenleg a 4Voice Kft. az elsőfokú döntéssel szemben fellebbezést nyújtott be, így a döntés még nem végleges, a másodfokú eljárás folyamatban van.

Az emelt díjas szolgáltatásokban az utóbbi időszakban jelentős piaci változások tapasztalhatók - állapítja meg a hatóság. A legjelentősebb, hogy a mobilszolgáltatók kivezették az SMS-alapú emelt díjas szolgáltatásaikat, és az emelt díjas rövid számok használata is megszűnt. Ennek közvetett következménye, hogy egyre jelentősebb azoknak az emelt díjas szolgáltatásoknak a köre, melyeknél olyan hírközlési szolgáltató rendelkezik jogosultsággal az emelt díjas számok felett, aki a tartalomszolgáltatásait elsődlegesen nem is a saját, hanem más hírközlési szolgáltatók előfizetői részére kívánja nyújtani. Ez a helyzet sajnos körülményesebbé teszi az előfizetők érdekeinek védelmét és a fentebb bemutatott kártalanításukat is - fogalmaz közleményében a hatóság.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról