Jóléti osztogatás lett a 3G-s mobilcsere-programból
Az eredetileg előirányzott támogatási keret töredéke merült csak ki a Nemzeti Média- és Hírközlés Hatóság idén február óta elérhető, elavult, elsősorban 3G-s, illetve 2G-s készülékek cseréjét megkönnyítő pályázatában, ezért a hatóság alaposan átalakított feltételekkel igyekszik most nagyobb tömegek számára vonzóvá tenni a programot.
Ahogy az hatóság korábbi tájékoztatásának, illetve az illetékesek nyilatkozatai alapján várható volt, meghosszabbítja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatók országos 3G-s lekapcsolási hullámát kísérő készülékcsere-támogatási programot, egyben jelentősen átalakítva a program egyes, lényeges elemeit. Az átalakításra, illetve a támogatás vonzóbbá tételére a HWSW információi szerint elsősorban azért volt szükség, mivel mostanáig az előirányzott, ötmilliárd forintos támogatási keret tíz százalékát sem hívták le a jogosultak.
Az NMHH és az Innovációs és Technológiai Minisztérium tavaly októberben közösen jelentették be, hogy a mobilszolgáltatók hálózatmodernizációs munkálatai által hátrányosan érintett ügyfelek megsegítésére készülékcsere-támogatási programot hoznak létre. Az egyszeri, vissza nem térítendő, legfeljebb bruttó 20 ezer forintos állami támogatás igénybevételének részletei végül novemberben jelentek meg.
Miért érdemes felvenni meglévő IT kompetenciád mellé az "AI"-t? A november 29-i kraftie meetup erre a fontos másodlagos vagy kiegészítő kompetenciára fókuszál.
Ebben többek közt szerepeltek a legfőbb pályázati kritériumok, így például az, hogy a támogatási program kétlépcsős lesz, és 2022. február 14-től július 17-ig tart majd, valamint az, hogy a támogatással vásárolt készüléknek 4G/5G és VoLTE-képesnek kell lennie, valamint bruttó vételára nem haladhatja meg a 120 ezer forintot. Feltétel volt továbbá az is, hogy a lecserélendő telefonnak 2021. július 1. és 2021. december 31. között legalább egyszer fel kellett jelentkeznie valamelyik hazai szolgáltató hálózatára, illetve annak az átadáskor is működőképesnek kell lennie.
A hatóság tegnapi közleményében jelezte, hogy a támogatási program július 18-tól új feltételekkel bővül. Ezek rendre az alábbiak:
- A 2022. július 17-ig végdátum helyett a pályázat zárásának határideje 2023. március 31. (vagy a keretösszeg kimerülése - amelyik előbb bekövetkezik)
- Az egyszeri, 20 ezer forintos támogatás összege megduplázódik, így 40 ezer forintot áll az állam az új készülék árából, ráadásul
- eltörlik a korábbi, bruttó 120 ezer forintos értékhatárt, így a megvásárolni kívánt készülékeknél csak a 4G (5G) kompatibilitás és ezzel együtt a VoLTE-képesség marad kritérium.
- Végül változik az is, hogy a lecserélendő készülékeknél az elvárt aktivitási időszak 2021. december 31. helyett 2022. április 30-ig meghosszabbodik.
Bár hatóság szerint ezzel összességében sokkal több ember tud majd élni a készülékcsere-támogatási program lehetőségeivel, a változtatások révén a program jelentősen eltávolodik eredeti céljától, a ténylegesen rászorulók támogatásától, ami a hatósági tavaszi kommunikációjában még hangsúlyos szempont volt.
A készülékcsere-támogatást így július 18-tól akár egy több százezer forint értékű csúcskategóriás okostelefonba is bele lehet forgatni, ha talál valaki a családban olyan, működőképes 3G-s vagy 2G-s telefont, mely április végéig bezárólag - bármilyen rövid ideig - használatban volt. Emellett, mivel egyszeri, vissza nem térítendő támogatásról van szó, rosszul jártak azok, akik elsőként vették igénybe a támogatást, még akkor is, ha az eltelt időszakban az árfolyamváltozásoknak és az inflációs hatásnak köszönhetően a készülékek fogyasztói ára is megnőhetett.
A támogatási összeg megemelésében alighanem ez utóbbi szempont (a pénzromlás és az infláció miatti piaci ármozgások) is szerepet játszhattak, illetve az, hogy a rosszul felmért igény alapján megállapított támogatási keretösszeget már nem lehet más célra fordítani.
Az eredeti keretösszeg egyébként legfeljebb 250 ezer készülékcsere-támogatás finanszírozására lett volna elég, az új feltételekkel ez a szám valamivel kevesebb, mint a felére csökkenhet.