:

Szerző: Koi Tamás

2022. május 18. 09:34

Gőzerővel dolgozik a Facebook automatikus moderációja

A Meta két meghatározó platformján, a Facebookon és az Instagramon dolgozó, automatizált moderációs mechanizmusok lényegesen hatékonyabban tették a dolgukat az év elején, mint a tavalyi év végén.

Minden korábbinál hatékonyabban végzi a közösségi szolgáltatások szabályzatába ütköző tartalmak eltávolítását a Meta a céghez tartozó két platformon, a Facebookon és az Instagramon - derül ki a vállalat rendszeresen kiadott negyedéves átláthatósági jelentéséből. A változás legfőképpen a Facebook esetében szembeötlő, ahol közel kétszer annyi erőszakot ábrázoló tartalmat távolítottak el az idei első negyedévben, mint tavaly év végén.

A jelentés szerint az év első háromhónapos időszakában a Facebookról 21,7 millió erőszakos cselekedetet ábrázoló vagy erőszakos cselekedetre buzdító tartalmat távolítottak el, míg az Instagram esetében jóval kisebb, negyedéves szinten mintegy 2,7 millió az ilyen posztok száma.

facebook_german_mod

A cég szerint a szabálysértő posztok több mint 98%-át még azelőtt eltávolították az oldalról, hogy azokat bárki jelezte volna a moderáció számára.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Mindez a Meta szerint elsősorban a proaktív tartalomszűrési rendszeren végzett fejlesztéseknek köszönhető, melynek olykor olyan posztok is áldozatul esnek, melyek valójában nem ütköznek az oldal(ak) szabályzatába. A cég az első negyedévben összességében 756 ezer posztot tett újra elérhetővé, miután a szerző fellebbezése az algoritmus döntésével szemben jogosnak bizonyult.

Bár a jelentés szerint az algoritmusok egyre fejlettebbek, bizonyos, kirívó helyzetekkel továbbra is látványosan elhasal a rendszer. Ilyen volt a múlt szombati, Buffaloban történt tömegmészárlás, melyet az elkövető élőben közvetített a Facebookon, a videó pedig futótűzként járta be a közösségi médiát, így volt olyan változata, melyet a megjelenést követő kilencedik órában töröltek csak, amikor már több mint 46 ezer megosztást kapott.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.