Szerző: Koi Tamás

2021. augusztus 6. 10:59

A Huawei elismerte, hogy a túlélésért küzd

Első alkalommal hangzott el a Huawei felsővezetése részéről, hogy a Trump-adminisztráció 2019-ben bevezetett szankciói olyan nehéz helyzetbe hozták a céget, hogy mostanra már kénytelen a túlélésért küzdeni.

Közzétette idei első félévre vonatkozó - szokás szerint meglehetősen szűkszavú - üzleti beszámolóját a kínai Huawei Technologies. A cég, mely egykoron dominálta az okostelefon-piacot, illetve a mobilhálózati eszköz-szegmenst, mára bevallottan a túlélésért küzd, ahogy a Trump-adminisztráció által 2019-ben elindított egész pályás letámadás mostanra egyre több területen érezteti hatását. 

A cég pénteki közleménye szerint a Huawei idei első féléves árbevétele csaknem a harmadával, 320 milliárd kínai jüanra (átszámítva körülbelül 50 milliárd dollár) esett vissza, miután az amerikai szankciók a cég fogyasztói üzletágának gerincét adó okostelefon-részleget teljesen összeroppantották. Öröm az ürömben, hogy a cég nettó profitmarzsa eközben 9,8%-ra nőtt, ami 2019 óta a legjobb eredménynek számít.

huawei_blur

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az amerikai komponensek és technológiák nélkül maradt okostelefon-részleg szenvedését jól szemlélteti, hogy míg a Canalys kutatása szerint a Huawei a tavalyi második negyedévben csak Kínában 27,4 millió készüléket szállított (nem számítva a Honor márkájú telefonokat), addig ez a volumen egy évvel később már csak 6,4 millió volt - ezzel a vállalat hét év óta először kiesett az öt legnagyobb szereplő közül a helyi piacon.

Eric Xu, a vállalat soros elnöke a féléves beszámoló kapcsán először használt az eddig megszokottakhoz képest némileg borúsabb szavakat, így egyebek mellett kijelentette, hogy a Huawei jelenleg a túlélésért küzd, a célokat pedig egy ötéves stratégia alapján próbálják megvalósítani.

A Huawei fogyasztói részlegének mélyrepülése egyben azt is jelenti, hogy a cég mobilhálózati eszközöket gyártó üzletága hosszú idő óta először több árbevételt (136,9 milliárd jüant, azaz mintegy 21 milliárd dollárt) termelt, mint a fogyasztói szegmens. A vállalatot itt a szankciók láthatóan kevésbé érintik érzékenyen, legalábbis a beszámoló szerint a növekedés tartós volt az első negyedévben, az eredményekre inkább a kínai 5G-s tenderek elhúzódása hatott negatívan.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról