Szerző: Koi Tamás

2021. május 25. 11:13

Szoftvercéget csinálna alapítója a Huaweiből

Ami egykoron csupán B-tervnek tűnt, az ma már a túlélés záloga lehet a kínai Huawei Technologiesnél - a pár évvel ezelőtt még erősen hardverfókuszú cég profilja fokozatosan a szoftverfejlesztés felé tolódhat, legalábbis az alapító-tulajdonos, Ren Zhengfei szándéka szerint.

Világszinten (leszámítva az Egyesült Államokat) domináns szoftvercéget faragna a kínai Huawei Technologiesből a cég alapító-vezérigazgatója, Ren Zhengfei. Egy a Reuters birtokába került, a dolgozóknak kiküldött belső vezetői levél szerint a cég első embere egyebek mellett arról ír, hogy a Huawei domináns szoftverpiaci tényezővé válását az teszi lehetővé, hogy az Egyesült Államok ezt a területet "nem tartja totális kontroll alatt" a hardvergyártással ellentétben.

A dokumentum egyben mindeddig a legkomolyabb, határozott irányváltást jelző vezetői nyilatkozat a Huawei részéről, mely egykor az okostelefon-piacról szerezte árbevételének túlnyomó részét, egy olyan piacon, ahol az elmúlt években tradicionálisan dobogós szereplőnek számított. Ám az Egyesült Államok által éppen két évvel ezelőtt foganatosított szankcióknak, illetve az azóta fokozatosan bevezetett újabb korlátozásoknak köszönhetően a cég hardvergyártó üzletágának működése szinte teljesen ellehetetlenült, a Huawei pedig mára már csupán a hatodik legnagyobb okostelefon-gyártó a világon a leszállított készülékek darabszámát tekintve.

ren_zhengfei

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Zhengfej szerint ezért most a cégnek a komplex szoftver-ökoszisztémák felépítésére és fejlesztésére kell koncentrálnia, azt a folyamatot felerősítve, mely pár évvel ezelőtt legfeljebb B-tervnek tűnt a társaság számára. Így a már 2019-ben, alig pár hónappal az amerikai szankciók életbe lépése után bejelentett Harmony OS (melynek 2.0-s verzióját várhatóan június elején jelentik majd be) és a Mindspore nevű MI-platform a jövő meghatározó termékeivé léphetnek elő a Huaweinél.

A jegyzet alapján a sikerhez némi paradigmaváltásra is szükség lesz a vállalatnál, így a termékfejlesztések során több nyílt forrás kódú technológiát kell majd használni, illetve általában véve nyitottabbá kell válnia a cégnek az open source közösség felé - ismerte el Zhengfei.

Az alapító-vezérigazgató levele egyben burkoltan fokozatosan kétpólusúvá váló iparágat vizionál, több, korábbi elemzői várakozásnak megfelelően:

HA AZ AMERIKAI SZTENDERDEK NEM EGYEZNEK A MIEINKKEL, ÉS EZÉRT NEM LÉPHETÜNK AZ OTTANI PIACRA, AZ EGYBEN AZT IS JELENTI, HOGY AZ AMERIKAIAK NEM JELENHETNEK MEG A MI PIACAINKON

-írta a dolgozóknak a vállalat első számú vezetője.

Hogy a most kiszivárgott levélben felvázolt stratégia hogyan érinti a Huawei hálózati termékeket gyártó üzletágát, az nem teljesen világos, hiszen az amerikai szankciók az eddigiek alapján a fogyasztói üzletágat jóval érzékenyebb ponton találták el, mint a mobilhálózati termékeket fejlesztő és gyártó részleget.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.