Szerző: Koi Tamás

2021. április 28. 11:34

A felhőbe repítette a felhő a Microsoftot

Újabb erős negyedévet húzhatott be a Microsoft az év első hónapjaiban, miután a pandémia hatásának köszönhetően továbbra is rendkívül erős kereslet mutatkozik a vállalat felhős és PC-s megoldásaira, valamint az Xbox játékkonzolokra.

Mondhatni hozta a kötelezőt a Microsoft pénzügyi teljesítménye a cég márciusban véget ért harmadik üzleti negyedévében - a vállalat gyakorlatilag összes divíziója továbbra is egészséges növekedést produkál, miután a pandémia hatására a digitális transzformáció tempója nem látszik csökkenni. A jelenség hatására a Microsoft egyik kulcsterméke, az Azure erősödött a legnagyobb mértékben, mely ezúttal is hozta az elmúlt negyedévekre jellemző 50%-os árbevétel-növekedést.

A redmondi vállalat teljes árbevétele a harmadik üzleti negyedévben 41,7 milliárd dollár volt, ami éves összehasonlításban 17%-os növekedésnek felel meg - ennél lényegesen nagyobb mértékben (44%-kal) nőtt a nettó profit, mely a legutóbbi pénzügyi időszakban 15,5 milliárd dollár volt.

microsoft_cloud

Érdekelnek a Scrum Guide újdonságai?

Gyere el május 18-án Scrum Update meetupunkra, és mindent megtudhatsz a változásokról.

Érdekelnek a Scrum Guide újdonságai? Gyere el május 18-án Scrum Update meetupunkra, és mindent megtudhatsz a változásokról.

A teljes árbevételhez ezúttal a legnagyobb mértékben az Intelligens Felhő üzletág járult hozzá, melyhez 15,1 milliárd dollár folyt be a negyedév során, egyben 23%-os növekedésével ez a részleg produkálta a lenagyobb bővülést a cégen belül az adott három hónapban. 

A More Personal Computing és Produktivitás és Üzleti Folyamatok részleg egymáshoz nagyon hasonló, 13, illetve 13,6 milliárd dolláros árbevétellel zárta a negyedévet, ez előbbinél 19%-os, utóbbinál 15%-os növekedést jelent éves összehasonlításban. A More Personal Computing divízión belül továbbra is tarolt az Xbox-részleg, mely negyedéves szinten 34%-os bővülést ért el, míg a Produktivitás és Üzleti Folyamatok egységen belül a LinkedIn árbevétele nőtt a legnagyobb mértékben (25%-kal).

A Microsoft egyúttal közzétette, hogy a Teams kollaborációs-platform napi aktív felhasználószáma a negyedév végére átlépte a 145 milliót, az Office 365 fiókok száma pedig meghaladta a 300 milliót.

Május 18-19-én biztonságos szoftverfejlesztés és Scrum újdonságaira fókuszáló meetupokat rendezünk, 2 nap alatt összesen 10 klassz előadással.

a címlapról