Szerző: Hlács Ferenc

2021. március 10. 10:03

Frissítéssel ünnepli a Chromebookok születésnapját a Google

Egy sor hasznos új funkciót kapnak a Chrome OS-t futtató notebookok.

A Chromebookok 10. születésnapját ünnepli a Google, a jeles alkalomra a vállalat pedig több új funkciót is elérhetővé tesz notebookokra szánt rendszerén - amelyet idén a keresőóriás ígérete szerint mintegy ötven, frissen piacra kerülő laptop futtat majd.

Az egyik ilyen újdonság a Phone Hub, amely az androidos okostelefonok bizonyos funkcióinak távoli kezelését teszi lehetővé. A megoldással többek között követhető a telefon akkujának töltöttsége, ki- és bekapcsolható annak hotspot funkciója, megcsörgethető az elkallódott készülék, illetve az eszköz némítására is lehetőség van - sőt a Phone Hub ablakban a telefonon nemrég megnyitott Chrome lapok is láthatók, illetve a bejövő üzenetekre is válaszolhatnak azon keresztül a felhasználók.

chrupd01

A szintén frissen érkező Wi-Fi Sync megoldással az androidos okostelefonon már elmentett, ismert Wi-Fi hálózatok listája osztható meg a Chromebookokkal, így azok automatikusan csatlakozhatnak a megbízható hálózatokra, a jelszavak külön bepötyögése nélkül. A frissítés a képernyőtartalmak rögzítését is egyszerűbbé teszi: az új Screen Capture eszközzel képernyőképek és -videók is gyorsan készíthetők, akár egy-egy megnyitott ablakról vagy a teljes kijelzőről. A funkció a gyorsbeállítások között érhető el. A tálcán mindezek mellett "Tote" néven egy új felület is megjelenik, amelyről a legutóbb használt vagy manuálisan kitűzött fájlok érhetők el egy kattintással.

chrupd02

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az évforduló alkalmából a Google vágólapot is felturbózza, az nem csak a legutóbbi, hanem az utolsó öt kimásolt elemre "emlékszik" majd. Beillesztésnél "Ctrl+V" helyett a keresés gombot és a V-t lenyomva mind az öt másolt szövegrészlet vagy egyéb tartalom megjelenik, amelyekből a felhasználó kiválaszthatja, épp melyikre van szüksége. A ráncfelvarrásból és újításokból a virtuális asztaloknak is jutott, újraindítás után a korábban megnyitott tartalmak már a legutóbb használt asztalon állnak vissza, illetve az ablakok jobb felső sarkába kattintva már lehetőség van azokat a kiválasztott virtuális felületre küldeni.

chrupd03

A zárképernyő testreszabási opciói is bővülnek, azon a Google Photosban tárolt fényképekből is beállítható vetítés, illetve a lejátszott zenék is vezérelhetők róla, a készülék feloldása nélkül. Ha pedig már a zenelejátszás kezelésénél tartunk, utóbbira a tálcáról elérhető gyorsbeállítások között is lehetőség nyílik. A Chrome OS legújabb frissítésének  kiadását a Google már több lépcsőben megkezdte, arra a napokban számíthatnak a felhasználók.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról