Szerző: Hlács Ferenc

2020. december 21. 13:49

Áldását adhatja a Google-Fitbit üzletre az Európai Bizottság

Legalábbis ha a Google tíz évre vállalja a szervezet által megjelölt feltételeket.

Hosszas vizsgálódás után végül rábólinthat a Google-Fitbit üzletre az Európai Bizottság - azzal a feltétellel, hogy a Google az akvizíció kapcsán megjelölt kötelezettségvállalásoknak maradéktalanul eleget tesz. A Google 2019 novemberében jelentette be, hogy 2,1 milliárd dollárért felvásárolja a fitneszórákat és -karpereceket gyártó Fitbitet, hogy a cég felhasználóbázisával és kompetenciáival stabil jelenlétet alakíthasson ki a viselhető eszközök piacán. A felvásárlással kapcsolatban már néhány héttel annak bejelentése után felülvizsgálat indult, adatvédelmi szervek az Egyesült Államokban és Európában is a Fitbit felhasználók rögzített egészségügyi adatainak sorsa kapcsán adtak hangot aggodalmaiknak.

Az akvizíció kapcsán versenyügyi aggályok is felmerültek, idén nyáron a világ minden tájáról összesen húsz jogi képviselet és ügyvédi iroda kérte nyílt levélben az illetékes versenyügyi hatóságokat, hogy legyenek rendkívül körültekintők az üzlet elbírálása során. Bár a Google a megállapodás bejelentésekor sietett kiemelni, hogy a Fitbit szolgáltatásai mögött álló infrastruktúra a felvásárlás után is változatlan marad, a cég mintegy 28 millió aktív felhasználójának fitneszadatai nem kerülnek át a Google adatközpontjaiba és azok felhasználása sem változik, az aláírók szerint a hasonló ígéreteket óvatosan kell kezelni.

fitbitill

Az Európai Bizottság kiterjedt vizsgálatot indított az ügyben, amely a napokban zárult le. Az eredmények szerint bár a tervezett felvásárlással nem lesz sok horizontális átfedés a Google és a Fitbit tevékenységi körei között, akad néhány erősen aggályos terület az akvizíció háza táján. A bizottság három fő problémakört azonosított amelyek orvoslására több a Google-re kirótt kötelezettséget is megjelölt, hogy a cég zöld utat kaphasson a felvásárláshoz.

HÁROM KIKÖTÉS

Az első problémás terület a több szervezet által korábban is erősen kifogásolt hirdetéseké: a Fitbit megszerzésével a Google a 28 milliós felhasználóbázis részletes egészségügyi és fitneszadataihoz jut hozzá, amelyek birtokában olyan célzott reklámokat tudna megjeleníteni a felhasználók felé, amelyekkel a hirdetési piac többi szereplője nem tudna érdemben versenyre kelni.

Utóbbi helyzet elkerülésére az Európai Bizottság arra kötelezné a Google-t, hogy garantálja, a Fitbit eszközökből az begyűjtött adatokat az Európai Gazdasági Térség területén nem használja fel hirdetések targetálásához, az információkat pedig minden más Google szolgáltatástól elkülönítve tárolja. Emellett az EGT területén a cégnek biztosítania kell felhasználói számára, hogy azok tetszés szerint engedélyezhessék vagy tilthassák fitbites adataik felhasználását más Google szolgáltatásokban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A második problémakört a Fitbit által biztosított webes egészségügyi API megtartása jelenti, amelyen keresztül, jelenleg legalábbis, külső fejlesztők is hozzáférhetnek a Fitbit eszközök által gyűjtött adatokhoz (a felhasználók hozzájárulásával) és azokra külső egészségügyi és egyéb szolgáltatásokat is építhetnek. Ha a Google a felvásárlás után elvágja az API-hoz való hozzáférést, az számos jelenleg működő európai egészségügyi startupot lehetetleníthet el. Az akvizíció jóváhagyásához ezért a Google-nek biztosítania kell, hogy a későbbiekben is megtartja a Web API hozzáférést, külön díj felszámítása nélkül.

Végül de nem utolsó sorban a Bizottság vizsgálata szerint ugyancsak kockázatot jelent, hogy ha a Google saját hardverekkel is megveti a lábát a piacon, helyzetét a rivális eszközök androidos kompatibilitásának visszanyesésével próbálja majd javítani. A szervezet ezért arra kötelezi a céget, hogy a viselhető eszközökhöz az OEM-eknek biztosított API-kat a későbbiekben is tegye elérhetővé és ne korlátozza azok funkcionalitását. A fenti kötelezettségeket a Google-nek kereken tíz évre kell vállalnia, hogy az Európai Bizottság áldását adja az üzletre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról