:

Szerző: Koi Tamás

2019. december 11. 12:22

Felülvizsgálják a Fitbit felvásárlását

Valószínűleg nem lesz olyan sima ügy a Fitbit felvásárlása, ahogy abban a vevő - a Google anyacége, az Alphabet - eredetileg reménykedett: Az Egyesült Államokban a szokottnál is több vizsgálat előzheti meg az engedélyezést, ezúttal azonban nem az ügylet értéke, sokkal inkább a Fitbit birtokában lévő, szenzitív (egészségügyi) adatok sorsa miatt kerül nagyító alá az akvizíció.

Láthatóan kevéssé örülnek amerikai jogvédők, akárcsak több illetékes kormányszerv annak, hogy a Google anyacége november elején megegyezett a Fitbittel az elsősorban fitnesszórákban utazó gyártó felvásárlásáról. Helyi lapértesülések szerint mind az Igazságügy-minisztérium, mind a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) kifejezte aggályait a 2,1 milliárd dolláros ügylet kapcsán. Az akvizíció blokkolására emellett több civil szervezet is felszólította az illetékes kormányzati szerveket.

A Fitbit felvásárlása kapóra jönne a Google-nek ahhoz, hogy az Apple-lel és más, a fitnesszezköz- és okosóra-gyártóval hatékonyan fel tudja venni a versenyt, így elsősorban Pixel márkájú okostelefonjai mellé saját okosórát tudjon kínálni a vásárlóknak. A Google adatgyűjtésre, adatbányászatra és targetálásra erősen alapozó üzleti modellje ugyanakkor ezen a területen a különösen szenzitív egészségügyi adatok birtoklása és feldolgozása kapcsán aggályokat váltott ki több, az akvizíciót felügyelő és engedélyező kormányzati intézményben.

versa_2

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A vevő az ügylet bejelentésekor nem véletlenül igyekezett leszögezni, hogy a Fitbit szolgáltatásai mögött álló infrastruktúra is változatlan marad, azaz a mintegy 28 millió aktív Fitbit-felhasználó felhőben tárolt fitnesszadatai nem kerülnek át a Google valamelyik adatközpontjába, azok kezelése és felhasználása alapvetően nem változik. Könnyen elképzelhető, hogy az üzlet létrejöttének fejében a vevőt arra kötelezik, hogy erre vállaljon valamilyen jól meghatározható garanciát - erre több, hasonló ügyletben volt már példa az Egyesült Államokban.

A tranzakció az előrejelzések szerint a vizsgálatok lezárása után, valamikor 2020-ban zárulhat, ezt követően kezdődhet meg a Fitbit tényleges integrációja.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

1

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.