:

Szerző: Koi Tamás

2019. november 4. 10:00

A Google kezébe kerül a Fitbit

Az előzetesen kiszivárgott híreknek megfelelően a Google bejelentette, hogy felvásárolja az okosórákban és fitnessz-karkötőkben utazó Fitbitet.

Igaznak bizonyultak a múlt hét elején napvilágot látott értesülések, megveszi a Google, pontosabban annak anyacége, az Aplhabet az okosórákban és okoskarkötőkben utazó Fitbitet. A felvásárlás révén a keresőcég hardverportfóliójában megjelenhetnek végre a viselhető eszközök, bár egyelőre nem saját márkanéven, illetve az ígéretek szerint a Fitbit szolgáltatásai mögött álló infrastruktúra is változatlan marad, azaz a felhőben tárolt fitnesszadatok nem kerülnek át a Google valamelyik adatközpontjába.

A Google Pixel márkanevű okostelefonjaival évek óta piacon van (a készülék negyedik generációja éppen az elmúlt hetekben jelent meg), a hardverkínálat pedig az okoshangszórótól kezdve az okostermosztáton át meglehetősen szerteágazó, mindeddig nem szerepelt a kínálatban semmilyen hordható kütyü - például okosóra vagy fitnessz karperec. A Fitbit felvásárlása egyben lehetőséget ad a Google-nek arra, hogy saját ökoszisztémáját még vonzóbbá tegye a felhasználók számára, illetve nem utolsósorban egy nagyjából 28 millió aktív felhasználóból álló bázist is szerez a cég.

fitbit_blaze

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A felvásárlásra éppen abban az időszakban kerülhet sor, amikor a Fitbit piaci dominanciáját komolyan fenyegetik a szegmens feltörekvő kínai gyártói, a Huawei vagy éppen a Xiaomi - hívják fel a figyelmet szakértők. A cég legutóbb éppen júliusban korrigálta éves árbevétel-előrejelzését, miután a 160 dolláros Versa Lite a várakozásokhoz képest lényegesen rosszabb fogadtatásban részesült. A vállalat utoljára augusztusban mutatott be okosórát, a Versa 2 többek közt támogatja az Amazon Alexa hangasszisztens-szolgáltatást, valamint saját háttértárral rendelkezik a zeneszámok tárolására.

A tranzakció az előrejelzések szerint valamikor 2020-ban zárulhat, ezt követően kezdődhet meg a Fitbit tényleges integrációja.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

1

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.