Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 10. 09:47

Itt a hajlítható kijelzős Motorola Razr második generációja

A ráncfelvarrott Razr modell 5G-vel, erősebb zsanérral és izmosabb vassal érkezik.

A Samsung után a Motorola is újra szerencsét próbál a hajtogatható kijelzős telefonok piacán, frissített Razr modelljével. Az egykori ikonikus, összecsukható "butatelefon" első, hajlítható kijelzős utódját a vállalat idén év elején mutatta be, és bár a nosztalgiahullámot erősen felkorbácsolta, élesben nem aratott osztatlan sikert a piacon. Ez egyrészt a középkategóriás hardverhez képest rendkívül borsos árcédulának, illetve a gyenge kameráknak és akkus üzemidőnek volt köszönhető - de az sem segített az eszköz helyzetén, hogy a hajlítható kijelzők más úttörőihez hasonlóan mind a telefonban található hajlékony panel, mind a zsanérrendszer aránylag könnyen felmondta a szolgálatot.razr5g01Noha az alapkoncepció nem változik, a fenti gyengeségeket a Motorola igyekszik kigyomlálni az új generációból. A telefont kinyitva egy kifejezetten magas, 6,2 hüvelykes, 21,9:9-es képarányú, 876x2142 pixel felbontású kijelző fogadja a felhasználót, míg a külső oldalon egy kis méretű 2,7 hüvelykes OLED panel teljesít szolgálatot, amely főleg az alapvető adatok, az idő és az értesítések követését célozza.

A motorháztető alatti vasat a gyártó valamelyest felturbózta, noha még mindig középszintű hardverrel van dolgunk: a telefonban a Qualcomm Snapdragon 765G lapkája dolgozik, amely bár nem a gyártó csúcsmodellje, cserébe viszont már 5G támogatással érkezik. A RAM is meghízott, 6-ról 8 gigabájtra, illetve a tárhelyet is duplázta a vállalat, az már 256 gigabájt. Akkumulátorból is sikerült valamivel nagyobbat a kettéosztott készülékházba gyömöszölni, a korábbi 2510 mAh kapacitású telepet egy 2800 mAh-s akku váltja. Bár ez még mindig nem mondható túl nagynak, hasonló kijelzőméret mellett a hagyományos okostelefonok akkui már a 4000 mAh-t nyaldossák, mindenesetre így is jobb üzemidőt ígér, mint az előző modell.

razr5g02

A kamerák kifejezetten sokat fejlődtek, a hátlapon eddig egy 16 megapixeles szenzor figyelt, az előlapi notch-ban pedig egy 5 megapixel felbontású szelfiszenzor ült - ezt a párost most egy 20 megapixeles szelfikamera és egy 48 megapixeles hátoldali érzékelő váltja, utóbbihoz ráadásul optikai képstabilizáció, illetve lézeres autofókusz is párosul. Utóbbi a telefon külső kijelzőjének hála ugyancsak használható szelfik készítésére.

Bár a gyártó szerint a zsanérrendszer is fejlődött, erről a Motorola egyelőre nem közölt részleteket - mindenesetre a cég azt ígéri, az új zsanér akár 5 évig is bírja majd a strapát, akár napi száz ki- és becsukás mellett. Hasonló ígéreteket persze már korábban is hallhattunk, így jó eséllyel csak a gyakorlatban derül majd ki, mennyit fejlődött az új Razr modell mechanikája. A Motorola az árból faragott ugyan, de nem sokat: a nettó 1399 dolláros árcédula alig 100 dollárral múlja alul az elődét. Az új Razr 5G várhatóan még ősz folyamán piacra kerül.

a címlapról