Szerző: Koi Tamás

2020. augusztus 24. 10:43

Újabb kísérletet tesznek a BlackBerry mobilok feltámasztására

Új BlackBerry okostelefon kerülhet forgalomba a jövő év első felében - adta hírül a hasonló nevű kanadai anyacég és szerződéses partnerei múlt héten. A BlackBerry mobilok feltámasztására irányuló újabb kísérlet során ezúttal az ikonikus, ugyanakkor mára a piacról teljesen kiszorult fizikai gombsoron túl egy új szempont lehet a kulcs.

Csaknem három évnyi kihagyás után új BlackBerry okostelefon kerülhet forgalomba az Egyesült Államokban és Európában 2021-ben - jelentette be múlt hét végén a hasonló nevű kanadai szoftvercég, illetve két partnere, a készüléket tervező és forgalmazó OnwardMobility, illetve a Foxconn egyik leányvállalata, a HMD számára a Nokia mobilokat gyártó FIH. Az új, 5G-képes BlackBerry ugyanolyan licenckonstrukcióban készül majd, mint a kínai TCL által gyártott KEYone, Motion, KEY2 és KEY2 LE típusok, a célközönség pedig továbbra is elsősorban vállalati felhasználókból áll majd.

Az okostelefon-korszak egykoron meghatározó alakjának, a kanadai BlackBerrynek lényegében akkor kezdett leáldozni a csillaga, amikor az Apple iPhone-jainak felívelése, ezzel az okostelefon-bumm elkezdődött. A kényelmes piaci pozícióban trónoló cég megújulásra törekvő többszöri kísérlete is kudarcot vallott, a legfájdalmasabb veszteség kétségtelenül az volt, amikor a vállalatnak az egyre inkább duopol-jellegűvé váló piaci berendezkedés hatására szakítania kellett saját operációs rendszerével és platformjával, a BlackBerry 10-zel.

bbpriv
az utolsó saját fejlesztésű blackberry, a priv

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kanadai cégnek ezt követően még egy, teljesen saját fejlesztésű okostelefonja került piacra, az androidos PRIV, mely az akkoriban már teljesen egyedülállónak számító csúszka mechanikának köszönhetően egyszerre kínált fizikai billentyűzetet és hagyományos, 16:9-es képarányú kijelzőt. Végül ez a próbálkozás is kudarcba fulladt, a BlackBerry pedig bezárta a hardvergyártó üzletágát és licencelhetővé tette a brandet, illetve bizonyos technológiákat, elsősorban szoftverkomponenseket más cégek számára.

Azóta a három licencpartnerrel (BB Merah Putih, Optiemus Infracom, TCL) is zsákutcának bizonyult ez az üzleti modell, a legtovább - idén nyárig - az egyebek mellett az Alcatel márkát is licencelő kínai TCL húzta, mely több változatban is piacra dobott összesen négy BlackBerry okostelefont 2017. és 2018. között, ám a gyenge marketingaktivitás és a többnyire fájóan átlagos műszaki képességek még azokat is eltántorították a márkától, akik korábban el sem tudták képzelni az életüket a fizikai billentyűzet nélkül.

Az OnwardMobility és a FIH, valamint a BlackBerry koprodukciójában készülő új okostelefon műszaki paramétereiről egyelőre semmit nem tudni, azt leszámítva, hogy 5G-képes lesz, valamint fizikai billentyűzettel, illetve megerősített információvédelmi bástyákkal rendelkezik majd. Utóbbihoz kapcsolódhat az új BlackBerry termékvonal egyik legfőbb, nyugati vállalatok és kormányzati szervek számára képviselt vonzereje, miszerint a mobil nem Kínában készül majd (a FIH gyárai ugyanis Vietnámban találhatók), illetve könnyen elképzelhető, hogy egyetlen, adatvédelmi szempontból releváns kínai komponenst sem tartalmaz majd.

Ezzel a kínai beszállítóktól újabban minden lehetséges eszközzel függetlenedni, de legalábbis távolodni vágyó amerikai és európai vásárlók számára tálcán kínálhatja az OnwardMobility azt a megoldást, mellyel mindez mobilfronton biztosítható, ám ezzel együtt is kérdéses, hogy az okostelefon-korszak többször kihaltnak hitt dinoszaurusza újra csúcsragadozóvá válhat a piacon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról