Szerző: Hlács Ferenc

2020. augusztus 11. 09:15

Kap egy kis törődést az Android TV

Nagyképernyős Google Play Instant appoknak, frissített emulátornak és beviteli megoldásoknak örülhetnek a fejlesztők.

Az Andorid 11 rajtjára való készülődés közben a Google a rendszer nagyképernyős verziójáról sem feledkezett meg, az Android TV egy sor fejlesztői újdonsággal gazdagodik. A frissítés időszerű, hiszen a globális koronavírus-járványnak hála egyre több időt töltünk otthon, így a tévé előtt is - az Android TV havi aktív felhasználóinak száma az elmúlt évben 80 százalékkal nőtt. A platformnak persze így is bőven van hova fejlődnie, hiszen bár az okostelefonos szegmensben egyértelmű a dominanciája, az okostévék piacán már komoly versenytársakkal kell szembenéznie, többek között a Samsungtól ismert Tizen, illetve a webOS rendszerek formájában - de az Egyesült Államokban a Roku és az Amazon Fire TV is fontos riválisa a cégnek.

GOOGLE PLAY INSTANT - MÁR TÉVÉN IS

Az Android TV a Google szerint már a legnagyobb 10 okostévé gyártó eszközein ott van, a rendszerre pedig mintegy hétezer tévés app érhető el a Play Store-ból. Utóbbiak kipróbálása most egyszerűbbé válhat, a cég által bejelentett frissítéssel ugyanis a tévés platfromra is eljut a keresőóriás eredetileg Android Instant Appsként megismert, már a Google Play Instantként futó megoldása.

andrtvinst

Az egyes alkalmazások így már telepítés nélkül is kipróbálhatók a rendszeren - jó két évvel a funkció mobilos rajtja után. A Google Play Instanttal a felhasználók egyből használatba vehetik az appok különböző funkcióit, ha pedig elnyerte tetszésüket az alkalmazás, telepíthetik is azt a rendszerre. Míg telefonon egyértelműen hasznos koncepcióról van szó, kérdés, hogy tévén mennyire bizonyul praktikusnak - mindenesetre a lehetőség már adott a fejlesztők számára, hogy éljenek a Google Play Instant által kínált funkcionalitással.

KÉNYELMESEBB SZÖVEGBEVITEL

A Google a vásárlásokat is egyszerűbbé tenné, a Play Store felületén a tévéken már nem kell a felhasználói jelszót a távirányítóval szenvedve bepötyögni, helyette egy négyjegyű PIN segítségével is jóváhagyhatók a tranzakciók. Ha pedig már a Play Store-nál tartunk, az alkalmazásboltot a cég az Android TV Emulatorban is elérhetővé teszi, nagyban megkönnyítve a különböző szolgáltatások tesztelését akkor is, ha a fejlesztőknek épp nincs kéznél megfelelő okostévé.

andrtvpin

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ha a vásárlásnál már nem is kell virtuális billentyűzetet használni, továbbra is sok olyan helyzet lehet a rendszeren, amikor szükség van a szöveges bevitelre: ezt a frissen bejelentett GBoard támogatás könnyíti meg. A virtuális klaviatúra végre QWERTY kiosztással érkezik, illetve a beszédfelismeréses szövegbevitelt is támogatja.

Szintén említést érdemel az újonnan bevezetett, automatikusan bekapcsolható alacsony késleltetésű üzemmód, amellyel a fejlesztők a teljes képernyős alkalmazásoknál kikapcsolhatják az Andorid TV utófeldolgozási funkcióit, így minimalizálva a megjelenített tartalmak késleltetését. A megoldás elsősorban a tévéket célzó androidos játékokat célozza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról