Szerző: Koi Tamás

2020. július 23. 10:16

Meg sem kottyant a Microsoftnak a koronavírus

Közzétette negyedik üzleti negyedévre vonatkozó eredményeit a Microsoft. A második naptári negyedévvel egybeeső periódus alatt hiába tombolt a koronavírus, a cég szinte minden szempontból túlszárnyalta egy évvel korábbi teljesítményét.

A koronavírus globális tombolása közben valósággal szárnyalt a Microsoft üzlete, legalábbis erre utalnak a redmondi székhelyű óriáscég szerdán közzétett, negyedik üzleti negyedévre vonatkozó jelentésének bázisszámai. Az eredményeket elsősorban azok az üzletágak húzták, melyek az egyébként is erős növekedési potenciál mellett tovább erősödtek a világjárvány hatására, így hasított a felhős részleg, az Xbox tartalmakat és szolgáltatásokat magába foglaló üzletág valamint a Surface is - egyedül a LinkedIn múlta valamelyest alul a tavalyi eredményeket, aminek azonnal meg is lett a következménye.

A Microsoft árbevétele a negyedik üzleti negyedévben éves szinten 13%-kal, 38 milliárd dollárra nőtt, a cég a periódusban 11,2 milliárd dollár profitot termelt, ami 5%-os emelkedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az árbevételhez a legnagyobb arányban az Azure felhőszolgáltatásokat is magába foglaló Intelligent Cloud üzletág járult hozzá, csak ez a részleg önmagában 13,4 milliárd dollárnyi árbevételt termelt, 17%-kal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

ms_store
a negyedév során bezárt fizikai üzletek egyike

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Azure értékesítés az üzletágon belül 47%-kal nőtt éves összehasonlításban, ami bármelyik másik piaci szereplő esetében kiemelkedően jó eredménynek számítana, a tőzsde számára mégis intő jelnek bizonyult, hogy a szegmens a fennállása óta eddig soha nem nőtt 50%-nál kisebb mértékben, így elsősorban ennek köszönhetően a cég papírjainak értéke 2%-kal csökkent kereskedés után.

Hasonlóan jól teljesített a több részleget magába foglaló More Personal Computing üzletág, mely 12,9 milliárd dollárral járult hozzá a cég teljes árbevételéhez - ez éves szinten 14%-os növekedésnek felel meg. Az üzletágon belül kifejezetten jól teljesített az Xbox tartalmakat és szolgáltatásokat értékesítő részleg, mely a negyedévben 65%-os növekedést ért el. Ehhez kapcsolódik, hogy a pandémia legzordabb napjaiban rekord számú felhasználó szabadult rá a Microsoft égisze alá tartozó Minecraftre, melynek aktív felhasználói bázisa átlépte a 132 millió játékost a negyedév végén.

Az egyetlen részleg, mely nem teljesítette a várakozásokat, a Microsoft által 2016-ban felvásárolt, üzleti közösségi platform, a LinkedIn volt, mely a munkaerőpiac összeomlása és a hirdetési büdzsék elapadása miatt csak 10%-kal tudott nőni éves összehasonlításban. A menedzsment röviddel a negyedéves eredmények ismertetése előtt bejelentette, hogy a teljes munkaerő-állomány 6%-át, azaz körülbelül 960 főt érintő leépítést hajt végre a részlegnél.

Bár a Microsoft júniusban bejelentette, hogy bezárja fizikai üzleteit, ez hangsúlyozottan nem járt létszámleépítéssel, illetve nem volt köze a járványhelyzethez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról