Szerző: Hlács Ferenc

2020. július 22. 09:00

A középkategóriát is ostrom alá veszi a OnePlus

A OnePlus Nord felső-középszintű vassal, 5G-vel és diétára fogott árcédulával debütál augusztusban.

Hosszú idő után ismét a középkategóriába merészkedik a OnePlus: a csúcshardvert barátságos, vagy legalábbis a piacvezető vállalatoknál számottevően a alacsonyabb áron kínáló gyártó ezúttal még lejjebb srófolja árait, noha ehhez most a teljesítményből is visszateker valamicskét. A gyártó új, Nord névre hallgató okostelefonja a felső-középkategóriát célozza meg - remélhetőleg jobb eredménnyel, mint a vállalat legutóbbi próbálkozása az árkategóriában, azaz a OnePlus X, amely nem aratott osztatlan sikert a piacon.

opnord01

A Nord külsőre nem döntöget tabukat, azon a manapság ismerős vékony kávákat, illetve kijelzőbe vágott kameranyílást találjuk, igaz abban mindjárt két előlapi kamera figyel. Az üveg hátlapon található kamerablokkban négy szenzor ül. A készülékre továbbá a gyártó névjegyének számító, fizikai némítógomb is utat talált.

opnord04

Az eszköz a maga 6,44 hüvelykes kijelzőjével nem mondható aprónak, a 20:9-es AMOLED panel felbontása 2400x1080 pixel - noha a HDR+ plecsni innen lemaradt, kifejezetten jó pont, hogy az eszköz 90 hertzes frissítési rátát produkál. A képernyő mögött egy a középkategóriában népszerű Qualcomm Snapdragon 765G processzor található, a nyolcmagos lapkában egy 2,4 gigahertzes és egy 2,2 gigahertzen ketyegő Cortex-A76, illetve hat darab 1,8 gigahertzre állított Cortex-A55 mag található, egy Adreno 620 GPU mellett. Ahogy a chip nevéből is sejthető, a középkategóriás telefon 5G támogatással érkezik. A telefon 8/128 gigabájt, illetve 12/256 gigabájt RAM/tárhely kombinációkkal érhető el.

opnord03

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hátlapi fő kamera egy 48 megapixeles Sony IMX586 szenzorra épít, optikai képstabilizációval megspékelve - ez utóbbi a OnePlus 8 csúcsmodellből ismerős lehet - alatta pedig egy ultraszéles látószögű, 8 megapixeles szenzor is található. Ezekhez egy 5 megapixeles mélységérzékelő lencse és egy 2 megapixeles makró szenzor párosul. Az előlapon egy ugyancsak izmos, 32 megapixeles Sony IMX616 szenzor figyel, amely mellé szintén jutott ultraszéles látószögű kamera is, 8 megapixeles felbontással. Mindezt egy testes, 4115 mAh kapacitású akku látja el szuflával - sajnos a vezeték nélküli töltés már kimaradt a felhozatalból, ugyanakkor a gyártó saját Warp Charge gyorstöltési megoldásával a cég ígérete szerint 0-ról 70 százalékra fél óra alatt feltölthető a telefon.

opnord02

A OnePlus Nordon a gyártótól ismert OxygenOS rendszer fut, Android 10 alapokon. A készülék szerényebb memória-tárhely kombóval szerelt verziója bruttó 399, az izmosabb modell pedig bruttó 499 euróért lesz kapható, azokkal első körben a cég az ázsiai és európai piacokat célozza meg - a rajtra augusztus 4-én számíthatunk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról