Szerző: Hlács Ferenc

2020. április 1. 13:00

Akad még amerikai komponens az új Huawei csúcstelefonokban

Az XYZone szedte szét az új P40 Prót, amelyben a tiltás dacára több amerikai gyártó chipjei is ott voltak.

HIRDETÉS

A Huawei és az Egyesült Államok csatározása ma már valószínűleg senkit nem ér újdonságként, az USA tavaly elnöki rendeletben tiltotta meg a vállalatainak, hogy termékeiket a kínai óriásnak értékesítsék. Ennek a cég számára egyik legfájdalmasabb következménye a Google ökoszisztémájából való száműzetés, ami miatt a GMS szolgáltatásokat és persze a Google Play Store-t is kénytelen volt kisöpörni új eszközeiről. Most azonban úgy tűnik, egyes amerikai vállalatok termékeinek mégis sikerült utat találnia a Huawei telefonjaiba. Mint Financial Times nyomán az Ars Technica is beszámolt róla, a gyártó új P40 csúcsmodelljeiben több, egyesült államokbeli cég komponensei is megtalálhatók.

A felfedezés a sencseni XYZone vállalat nevéhez köthető, amely egész pontosan egy Huawei P40 Pro modellt szedett szét, illetve viszonyítási alapnak az eszköz tavalyi elődje, a P30 Pro motorházteteje alá is benézett, amelyet még nem érintettek az amerikai szankciók. A P40 Pro meglepő módon több, amerikai cégektől származó elemet is használt, és nem minden esetben világos, hogy ez hogyan illeszkedik a tavaly bevezetett tiltáshoz. Persze érdemes azt is észben tartani, hogy a telefongyártók egyes alkatrészeket azonos modellek különböző gyártási sorozataiban is lecserélhetnek, így könnyen lehet, hogy a későbbi eresztésekben már nincsenek jelen az amerikai komponensek.

hwp40k

Az XYZone vizsgálata szerint a P40 Pro RF frontend modulján a Qualcomm, a Skyworks és a Qorvo chipjei is megtalálhatók, amelyek mind egyesült államokbeli vállalatok, és akik a szóban forgó eszközöket a P30 modellekbe is szállították. A vállalatok egyelőre hivatalosan nem nyilatkoztak az értesülések kapcsán, ugyanakkor az Ars Technica a Qualcommhoz közel álló forrásokra hivatkozva arról beszél, a chipgyártó által szállított komponensekre egy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma jelen helyzetben is biztosítja a szükséges licenceket. A Huawei is megszólalt az ügyben, a vállalat szóvivője szerint a cég teljes mértékben eleget tesz az Egysült Államok exportszabályozásainak, és minden alapanyagot, illetve alkatrészt legális úton szerez be partnereitől.

Száz új fejlesztőt keres a Docler, akár 2,5 milliós fizetéssel (x)

A IT szektorban is kimagasló bérezéssel keresi a legjobb magyar fejlesztőket a Docler Holding - nem csak a hazai irodákba.

Száz új fejlesztőt keres a Docler, akár 2,5 milliós fizetéssel (x) A IT szektorban is kimagasló bérezéssel keresi a legjobb magyar fejlesztőket a Docler Holding - nem csak a hazai irodákba.

Az USA egyébként tavaly a kínai vásárlóikra erősen támaszkodó cégek helyzetének könnyítése végett egy ideiglenes általános kereskedelmi licencet is kiadott, ez ugyanakkor nem vonatkozik az olyan eladásokra, amelyek új termékek, jelen esetben okostelefonok gyártását szolgálják. Ehhez a cégeknek külön-külön kell megszerezniük a megfelelő licenceket az ország kereskedelmi minisztériumától - utóbbi ugyanakkor nem közli, hogy mely cégeknek adott zöld utat az eladásokra.

Jól látszik, hogy a Huaweinek a GMS-tiltás mellett az elmúlt évek alatt kialakult beszállítói láncokat, komponensgyártói kapcsolatokat is komoly kihívást jelent leépíteni és azokra alternatívát találni. Emellett az alkatrészeket készítő cégeknek is igen fájdalmas az elválás, az Egyesült Államok szankcióit tavaly a fenti amerikai trió részvényárfolyamai is megérezték. Ahol tudott, a Huawei már átváltott az USA-n kívüli beszállítókra, így a P30 egyes sorozataiban használt Micron NAND flash memórialapkái helyett már kizárólag a Samsung termékeit használja, és a Qorvo egyes rádiós chipjeit is le tudta váltani, igaz egyelőre ismeretlen alternatívára.

a címlapról