:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 25. 10:45

Meghozta a touchpadek támogatáását az iOS és iPadOS 13.4

A frissítés az összevont vásárlások, illetve az iCloud könyvtárak megosztása előtt is utat nyit.

Az iOS, illetve annak táblagépes variánsa, az iPadOS is 13.4-es verziójához érkezett: az Apple mobilos rendszereinek frissítése főleg tableteken fontos mérföldkő, ezzel a verzióval érkezik meg ugyanis a legújabb iPad Prókkal bejelentett touchpad-, és egértámogatás a készülékekre, egy lépéssel közelebb terelve az iPadeket a munkára is széles körben alkalmas notebookokhoz.

Ahogy arra az Apple már korábban is kitért, a touchpadek frissen bevezetett támogatása nem a Macekről is megismert vezérlés teljes átemelését jelenti iPad OS-re, helyette az érintéses gesztusokat az vállalat egészen az iPades felhasználáshoz igazította, beleértve a tableteken ismert multitouch mozdulatok támogatását is.

ipp04

A megoldás főként a sok gépelést igénylő feladatok megkönnyítését célozza, hogy azoknál a felhasználónak semmilyen funkcióhoz ne kelljen levenni a kezét a billentyűzetről - például az ugyancsak frissen bemutatkozott új, iPad Prókhoz szánt Magic Keyboardról. A támogatás a rendszer teljes szélességére kiterjed, a már meglévő appokban is bevethető, a fejlesztőknek ugyanakkor új eszközöket is biztosít az Apple, hogy szoftvereiket részletesen a kurzoros kezeléshez tudják szabni.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A frissítés egy másik, régen várt újítása az iCloud könyvtárak megosztásának lehetősége - ez természetesen a cég valamennyi rendszerén elérhető. Az új verziókkal továbbá a korábban bejelentett összevont vásárlások is élesednek, vagyis egy adott app macOS-es verziójának megvásárlásával automatikusan beszerezhető az iOS-es kiadás is, és fordítva, a megoldás továbbá az alkalmazásokon belüli vásárlásokra is kiterjed - persze ha a fejlesztő is úgy akarja.

A mobilos platformok mindezek mellett új Memoji matricákat is kapnak, illetve az Apple email alkalmazása is frissül, egy új eszköztárral, amelyről többek között a levelek törlésére, gyors válaszra vagy megjelölésére is lehetőség van. Az iOS CarPlay képességei is bővülnek, az autók kijelzőire szánt felületre az Apple már a harmadik felektől származó navigációs alkalmazásokat is beengedi. Az iOS és iPadOS 13.4 automatikus frissítés formájában a következő napokban várhatóan minden támogatott eszközre megérkezik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.