:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. január 8. 10:40

Idén is kap Developer Edition variánst a Dell XPS 13

Ebben az évben sem maradnak Linuxra kihegyezett Dell csúcs-ultrabook nélkül a fejlesztők, a gyártó 2020-as XPS 13 modelljéből is érkezik Developer Edition modell.

Az XPS 13 idei kiadását nem sokkal a CES előtt jelentette be a cég, az az ismerős, rendkívül vékony, kecses megjelenéssel és keskeny kijelzőperemekkel érkezik, fontos változás azonban, hogy a 13,4 hüvelykes kijelző képaránya a 2020-as modellben már 16:10-re módosul. Ezzel a korábban a panel alatt éktelenkedő vaskosabb káva területét is szépen kitölti a kijelző. A webkamerát a gyártó idén is a felső perembe zsúfolta be, amely végre infravörös kamerával, és Windows Hello támogatással is kiegészül.

A gyártó az alumíniumból mart készülékház belsejében is eszközölt néhány szerkezeti módosítást, a sarkoknál a ház vaskosabb lett, így jobban bírja a fizikai igénybevételt. A membrános billentyűzet is megújul, 1 milliméteres billentyűutat kapott, és a korábbinál valamivel nagyobb erő szükséges az egyes leütésekhez, ami kellemesebb gépelési érzetet, illetve a cég reményei szerint kevesebb véletlenül lenyomott billentyűt eredményez. Az ujjlenyomat-olvasót a gyártó a bekapcsológombba építette.

dellxps132020

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A gyártó az új XPS 13-at Full HD és 4K panellel is elérhetővé teszi, amelyek a Dolby Vision és a HDR plecsniket is megkapták. A notebookba az Intel legfrissebb mobil chipjei közül választhatunk processzort, akár négymagos, Core i7-1065G7 lapkát, illetve 32 gigabájt DDR4 RAM-ot, a tárhely pedig 2 terabájtos SSD-nél tetőzik. Az akku kapacitása 52 Wh, a Dell pedig akár 19 óra üzemidőt ígér a Full HD kijlezős variánstól. Csatlakozók terén a gép mindjárt két, Thunderbolt 3-as USB-C aljzatot, egy microSD olvasót és egy 3,5 milliméteres fejhallgató jacket kapott, de a gyártó egy USB-C-USB-A adaptert is mellékel hozzá - ami pedig a vezeték nélküli kapcsolatokat illeti, az idei XPS 13 a Wi-Fi 6-ot és a Bluetooth 5.0-t is támogatja.

A Developer Edition variáns szokás szerint Ubuntuval a fedélzetén érkezik, egész pontosan Ubuntu 18.04-gyel, várhatóan februárban, nettó 1200 dolláros indulóáron, amiért Core i5 processzort, 8 gigabájt RAM és 256 gigabájt SSD tárhelyet kapunk. A windowsos variáns indulóára ennél alacsonyabb, ezer dollár (itt i3-as lapkáktól indul a választék), ez a modell már most megrendelhető.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.