:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. december 20. 11:58

Játékstúdiót kebelez be a Google

A nem egész három éves kanadai Typhoon Studios a Google Stadia csapatát bővíti majd.

Egyre sokasodnak az akvizíciók a gaming szegmensben az ünnepek küszöbén: a napokban a Facebook erősítette meg, hogy játékstreaming szolgáltatást fejlesztő céget vásárol, most pedig a Google jelentette be, hogy felvásárolja a Typhoon Studios játékstúdiót.

Egy kifejezetten fiatal, kevesebb mint három évvel ezelőtt alapított stúdióról van szó, amely 26 alkalmazottat számlál - ráadásul még egy játékot sem adott ki. A montreali központú vállalat első játéka mindenesetre nincs messze, a Journey to the Savage Planet című sci-fi kalandjáték a cég tervei szerint január 28-án debütál, és PC-n, illetve PlayStation és Xbox platformokon is elérhető lesz - illetve a felvásárlást követően jó eséllyel a Google Stadia streaming szolgáltatásának portfóliójához is csatlakozik majd. A Typhoon Studios társalapítói között egyébként Alex Hutchinson, a Ubisoft korábbi kreatív igazgatója, illetve Red Schneider, az Electronic Arts volt vezető producere is ott van.

journey

A keresőóriás egész biztosan azért döntött a csapat bekebelezése mellett, hogy a plusz kompetenciával és (igaz nem túl vaskos) tartalmi háttérrel vonzóbbá tegye streaming megoldását, amelynek rajtja kissé döcögősre sikerült, sokak szerint a cégnek még egy darabig legalábbis meg kellett volna tartania rajta a béta címkét.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Hosszú távon a szolgáltatás népszerűsítésében kulcsszerepet játszanak majd az exkluzív tartalmak, így érthető, hogy a Google igyekszik minél tempósabban bővíteni házon belüli fejlesztőcsapatainak, stúdióinak lajstromát. A fentebb említett, hamarosan érkező Journey to the Savage Planet esetében persze nem valószínű, hogy a cég az exkluzivitás érdekében kihátrálna a rajt mögül a többi platformon, a Typhoon Studios későbbi címei ugyanakkor már könnyen lehet, hogy csak a Google streaming szolgáltatásán lesznek elérhetők. Az akvirált stúdió a Stadia csapatával dolgozik majd tovább Kanadában - a felvásárlás összege kapcsán a felek nem közöltek részleteket.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.