Szerző: Hlács Ferenc

2019. december 18. 11:43

Javította az androidos Chrome-bakit a Google

A patch már mindenkihez úton van, az adatvesztést is orvosolja a javítás.

Javította az androidos Chrome böngésző súlyos adatvesztést okozó hibáját a Google, a Chrome 79 megfelelő patch-csel felszerelt verzióját pedig el is kezdte kiadni a felhasználóknak. A néhány napja, a böngésző frissítésekor megjelent kritikus bug a Chrome WebView-ra támaszkodó androidos alkalmazások fejlesztőinek és felhasználóinak komoly fejfájást okozott, sok helyen a mentett bejelentkezési adatok és beállítások is elvesztek miatta.

Az első értesülések szerint a hibát az okozta, hogy Chrome könyvtára új elérési utat kapott, azonban localStorage, illetve WebSQL tartalmakat a fejlesztők már nem helyezték át az új könyvtárba, ezzel a Chrome és általában a WebView-t használó alkalmazások számára is elérhetetlenné téve a frissítést megelőzően eltárolt adatokat. A ZDNet birtokába jutott információk szerint ugyanakkor a hiba ennél is kiterjedtebb volt, az említett localStorage és WebSQL mellett több API-t is érintett.

A Google először leállította a hibás frissítés kiadását, most pedig a Chrome 79.0.3945.93-as patch-ével orvosolta is a bugot. Bár a cég néhány nappal ezelőtt még korántsem volt biztos benne, hogy a Chrome 78-hoz tartozó, a korábban mentett adatokat tartalmazó könyvtár tartalmai a problémás frissítést követően is megmaradtak, a vállalat most arról beszélt, nincs ok aggodalomra, az a javítással mindenkinél visszaállítható. Ennek megfelelően a Chrome fejlesztőinek bakija várhatóan senkinél nem okoz tartós adatvesztést,

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Szintén megnyugtató, hogy az érintettek száma is kisebb a korábban becsültnél. A Google a hibás frissítést első körben az androidos Chrome felhasználók 50 százalékához tervezte eljuttatni, mint kiderült azonban a pánikszerű leállítás előtt csak a készülékek nagyjából 15 százalékára kerület fel. A javítás kiadását a vállalat már több lépcsőben megkezdte, így az a következő napokban várhatóan mindenkihez megérkezik.

A felhasználók problémái ezzel megoldódnak, a fejlesztőket azonban így is fájdalmasan érinti a Google fiaskója, hiszen sok WebView-ra építő alkalmazást a felhasználók erősen lepontoztak a Play Store-ban, miután nem tudták, hogy adataik elvesztését a Google-nek köszönhetik. A keresőóriás mindenesetre elnézést kért az okozott kellemetlenségekért.

Előfizetési lehetőség a NetAcademia és a Training360 mind a 600 online tanfolyamára 1 éven át 1 tanfolyam áráért. Siess, ez az őrült ajánlat csak október 31-ig él!

a címlapról