:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. december 17. 11:16

Elveszíthetik a Play Store-t a Törökországban megjelenő androidos telefonok

Egymásnak feszült a Google és a török versenyhatóság, az androidos okostelefonok alapértelmezett keresőjének ügyében.

Nem kapnak hozzáférést a Google szolgáltatásokhoz a Törökországban újonnan piacra dobott androidos okostelefonok a Google és a török versenyhatóság csörtéjét követően - számolt be a Reuters. A hatóság az alapértelmezett keresőmotor-váltás lehetőségének hiánya miatt vette célkeresztbe a vállalatot.

A keresőóriás és a török hatóság csatája még 2017-ben indult, a rivális Yandex keresőtől érkezett panasz alapján. A vizsgálatot követően tavaly szeptemberben a felügyelet 17,4 millió dollárra büntette a Google-t arra hivatkozva, hogy az versenyszabályokat sértett szoftvereivel - és fél évet adott a vállalatnak, hogy szolgáltatását a hatályos törvényekhez igazítsa.

Az ügy aztán egészen idén őszig húzódott, pontot ugyanakkor továbbra sem tudtak tenni a végére a felek, november 7-én a versenyügyi hatóság úgy határozott, bár a Google eszközölt néhány módosítást a partnereivel kötött megállapodásokban, azok továbbra sem voltak kielégítők - elsősorban amiatt, mert továbbra sem tett lehetővé a telefonokon az alapértelmezett keresőmotor átállítására vonatkozó opciót.

andrgoog

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Google a hatóság lépésére válaszul bejelentette, partnereivel nem tud majd új készülékek kiadásában együttműködni a török piacon. A lépés a felhasználók már meglévő okostelefonjai kapcsán nem hoz változást, azok továbbra is változatlanul használhatók maradnak, a Google szolgáltatásokkal együtt, illetve ugyanez vonatkozik az országban jelenleg kapható modellekre is. A döntés értelmében ugyanakkor az újonnan piacra kerülő telefonokon már nem lehetnek jelen a Google szolgáltatásai, beleértve az előre telepített alkalmazásokat, mint a Gmail vagy a Google Drive - és persze magát a Google Play Store alkalmazásboltot is.

A Reuters szerint a hatóság döntése értelmében a Google-nek naponta bevételeinek 0,05 százalékát kell kicsengetnie büntetésként, amíg a hatóság követeléseinek meg nem tud felelni. A Google-nek hatvan napja van fellebbezni, amivel jó eséllyel élni is fog: a cég arról nyilatkozott, "együtt dolgozik a hatóságokkal" a probléma megoldása érdekében, és reményei szerint hamarosan lezárhatják az ügyet, amely mind a török felhasználók, mind a helyi fejlesztők életét megnehezíti.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.