Szerző: Koi Tamás

2019. november 25. 12:50:00

Elveszítheti legnagyobb európai piacát a Huawei

Az októberi fejlemények után már-már úgy tűnhetett, hogy a Huawei Technologies legnagyobb európai piacán, Németországban nyeregben maradhat, ám egy hétvégi kereszténydemokrata javaslat-előterjesztés után hirtelen fordulat állhat be a német szövetségi állam eddigi, alapvetően non-diszkriminatív politikájában.

HIRDETÉS

Hiába tűnt úgy októberben, hogy Németország legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok nyomása ellenére az alapvető telekommunikációs infrastruktúrák tekintetében nem tesz különbséget a technológiai beszállítócégek közt, egy hétvégén előterjesztett kereszténydemokrata - és a kormánykoalíció által támogatott - javaslat alapján könnyen elképzelhető, hogy a Huawei Technologies-nek mégsem lesz lehetősége arra, hogy a legnagyobb európai távközlési piacon közreműködjön az 5G-s hálózatok kiépítésében. Ha a parlamenti szavazáson átmegy a javaslat, azzal óriási pofont kaphat a vállalat, melyet egyébként konkrétan nevesítenek is a szövegezésben.

IDEGEN ORSZÁGOK BEFOLYÁSA

A CDU hétvégi kongresszusán, helyi beszámolók szerint parázs vita után elfogadott javaslat elsősorban kimondja, hogy a német spektrumértékesítési eljárásokon licitáló, illetve azokon spektrumhoz jutott mobilszolgáltatóknak garantálniuk kell, hogy az általuk kiépített 5G-s hálózatok működésére semminemű befolyással nem bírhatnak "idegen országok". Bár Angela Merkel német kancellár a hétvégi kongresszuson, illetve azt megelőzően is többször utalt rá, hogy Németországnak e téren nem szabadna különbséget tennie technológiai beszállítók közt, saját pártjának több befolyásos politikusa is a kancelláréval ellentétes véleményt képvisel.

merkel
angela merkel német kancellár a cdu kongresszusán (fotó: getty images)

Ilyen volt például az egykori miniszter, a Bundestag külügyi bizottságának jelenlegi elnöke, Norbert Röttgen és a párt főtitkára, Paul Ziemiak. Előbbi szerint

EGYETLEN KÍNAI CÉG SEM FÜGGETLEN. NEM BÍZHATJUK RÁ A NÉMET HÁLÓZATOKAT EGY KOMMUNISTA VEZETÉSŰ ÁLLAMRA, KÍNÁRA.

A CDU egyik régiós küldötte, Annette Dietl-Faude a vita során közölte, amellett, hogy a párt számára fontos szempont, hogy a német digitalizációs folyamatban részt venni kívánó cégek szabad akaratuk szerint versenyezhessenek egymással, a Huawei szereplése ezeken a tendereken majd a későbbi üzemeltetésben a törvényalkotókra és államra nézve egyaránt komoly felelősséget ró. A politikus szerint a kérdésben nem dönthet egyetlen hatóság vagy minisztérium, az ügyet a legfőbb német törvényhozó szerv, a Bundestag elé kell vinni.

Pedig októberben még úgy tűnt, fellélegezhetnek a helyi operátorok és azok kínai beszállítói, mivel a német kormány az akkori álláspont alapján az amerikai példával ellentétben nem zárta volna ki kategorikusan, hogy az új generációs, 5G-s mobilhálózatok kiépítésében beszállítóként vagy alvállalkozóként kínai cégek is megjelenhessenek, jóllehet azt is világossá tették, hogy az operátoroknak és a partnereknek a korábbiaknál szigorúbb biztonsági előírásoknak kell majd megfelelniük.

A kínai beszállítókat, azok közül is elsősorban a Huawei-t érintő kémvádak miatt kialakult kényes helyzet révén a cégeknek éppen az európai piacon van a legnagyobb veszíteni valójuk, beleértve a helyi operátorokat is, akik hosszú évek óta használják kiterjedten a kínai gyártó berendezéseit vezetékes és vezeték nélküli hálózatukban. Ráadásul a kémkedési botrány a lehető legrosszabb időzítéssel ért a tetőfokára idén májusban, hiszen a legtöbb Európai országban ekkor már javában zajlottak - vagy éppen már le is zárultak - az 5G-s frekvenciaaukciók, melyek során eldőlhetett, hogy melyik mobilcég szerez 5G-s szolgáltatások nyújtására alkalmas spektrumot, illetve mekkora spektrumszelettel gazdagodhat az adott cég.

EURÓPAI PRECEDENSSÉ VÁLHAT

A CDU kongresszusán született beadvány ismeretében, valamint annak tudatában, hogy a legnagyobb koalíciós partner, az SPD is támogatja a kínaiakkal szembeni szigorítást. A párt múlt héten tette le az asztalra azt a több, kiberbiztonsági és külpolitikai szakértő által jegyzett felhívást, miszerint 

NÉMETORSZÁG NE JÁRULHASSON HOZZÁ NEM MEGBÍZHATÓ BESZÁLLÍTÓK TEVÉKENYSÉGÉHEZ, KÜLÖNÖSEN HA NEM ZÁRHATÓ KI A NEM ALKOTMÁNYOS BEFOLYÁS, A MANIPULÁCIÓ VAGY A KÉMKEDÉS.

Ha az előterjesztést a parlament megszavazza, azzal a Huawei-jel kapcsolatos eddigi, alapvetően pozitív európai elbánás egycsapásra borulhat, elsősorban attól függően, hogy a német gyakorlatot követik-e az uniós tagállamokban. Németország esetleges elvesztése már önmagában súlyos veszteség lenne a Huawei számára, hiszen az ország mobilhálózatainak hozzávetőlegesen 70%-a jelenleg a kínai beszállító termékeiből épül fel - a parlament döntése alapján ez a befolyás ha nem is rövid távon, de jelentősen csökkenhetne, olyan piaci versenytársak, mint az Ericsson vagy a Nokia javára.

A fentiektől függetlenül a piaci átrendeződés már meg is kezdődött: A legnagyobb német távközlési cég, a Deutsche Telekom kiszivárgott, belső információk szerint két éven belül teljesen kivezeti a Huawei maghálózati elemeket a rendszereiből. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a cég ezt a biztonsági aggályok, netán a társaságban kisebbségi tulajdonnal rendelkező német állam felől érkező nyomás hatására teszi meg, vagy csupán egy rutin tendereztetési eljárás során kedvezőbb feltételeket kínáló beszállítót talált.

A Huawei eddig nem kommentálta érdemben a CDU hétvégi kongresszusán elhangzottakat.

a címlapról