:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. október 7. 11:15

Több ezer alkalmazottjának int búcsút a HP

A közeljövőben eszközölt leépítésekkel akár 9000 fő is távozhat a cégtől - a cél a költségmegtakarítás, illetve a vállalati működés egyszerűsítése.

Komoly átszervezést jelentett be a HP, amelynek keretében a vállalat több ezer dolgozójának inthet búcsút - a lépéstől pedig hosszú távon mintegy évi egymilliárd dolláros megtakarítást remél. A cég az átstrukturálásra vonatkozó terveket múlt heti SAM (Securities Analyst Meeting) ülésén jelentette be, azzal a céllal, hogy vállalati működési modelljét egyszerűsítse.

A HP világszerte hozzávetőlegesen 7000-9000 alkalmazottól válna meg, egyrészt elbocsátások, másrészt önkéntes korai nyugdíjazások keretében - a leépítésekkel akár a vállalat dolgozóinak több mint 16 százaléka távozhat. A vállalat tavaly ugyanis arról beszélt, globálisan mintegy 55 ezer dolgozót foglalkoztat, azóta pedig nem közölt frissebb számokat. Az átszervezés java része Steve Fieler, a vállalat Blommberg által is idézett pénzügyi igazgatója szerint a sales alkalmazottakat, a back-office támogatási részlegeket, illetve bizonyos további, nagyvállalati pozíciókat érint, a cég jelenlegi termékvonalaira és azok ütemterveire tehát előreláthatólag nem lesz hatással.

hphq

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az új vállalati struktúra kialakítása persze nem lesz filléres művelet a HP számára, annak lezongorázása a következő valamivel több mint két pénzügyi évben várhatóan mintegy egymilliárd dollárt emészt majd fel. Ebből 100 milliót még a 2019-es üzlet év utolsó negyedében, 500 milliót a 2020-as üzleti évben, a maradék 400 millió dollárt pedig a 2021-es és 2022-es pénzügyi években költi majd el a cég. 2022-től ugyanakkor a leépítések évi egymilliárd dolláros megtakarítást hoznak majd a vállalat számára, legalábbis a HP jelenlegi számításai szerint.

A leépítések mellett a cég a nyomtatóüzletágban igyekszik majd sokkal inkább a szolgáltatási ágazatra fókuszálni, továbbá áremelést tervez azon nyomtatói esetében, amelyek más gyártóktól származó tintapatronokkal, tonerekkel is használhatók. Olcsóbb nyomtatóinál ezzel szemben a vállalat új technológiákat is bevezet, hogy azok utángyártott patronokkal ne működhessenek. Végül de nem utolsó sorban a HP bizonyos nyomtatási eljárásait is áruba bocsátja, egyik tintasugaras technológiáját egyebek mellett egészségügyi, illetve kozmetikai iparági szereplőknek tervezi licencelni.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.