Szerző: Hlács Ferenc

2017. október 17. 11:00

AI-jal okosodik a Huawei frissített Mate szériája

A Mate 10 mellé Mate 10 Pro modell is érkezik, idén a kulcsszó itt is a mesterséges intelligencia.

Menetrend szerint érkezett a Huawei őszi csúcstelefonja - pontosabban csúcstelefonjai: a gyártó Mate szériája ugyanis a Mate 10 mellett a Mate 10 Pro modellel bővült, továbbá utóbbiból egy Porsche Design kiadás is érkezik. Az eszközök nagyméretű kijelzőikkel egyebek mellett az új iPhone-ok, illetve a Samsung Galaxy Note 8 ellen szállnak versenybe, kívül-belül szorosan követve az idén kötelező trendeket: a nagy gyártók fegyvertárának három idei kulcseleme, a szinte nullára redukált kijelzőperemek, a Pro esetében a keskenyebb, 18:9-es (2:1-es) képarány, amely a nagy paneleket is egyszerűbben kezelhetővé teszi, illetve az AI funkciók sora sem hiányzik a repertoárból, noha utóbbiak itt nem egy előtérbe tolt virtuális asszisztensben összpontosulnak, helyette több területen is diszkréten igyekeznek javítani a felhasználói élményt a háttérben.

A formaterv az eddigi éveknél valamivel bátrabban rugaszkodott el a Mate szériától megszokott vonaltól, a leglátványosabb különbség talán a hátlapon az iparágat nagyrészt jellemző vízszintes elrendezés helyett függőlegesen elhelyezkedő kameraduó, illetve az annak otthont adó, a hátoldaltól elütő sáv - a kialakítás talán a többek között a P sorozatból, illetve korábban a Nexus 6P-ből ismert megoldás következő lépcsője. A teljesen fém házzal is szakított a cég, helyette a fém keret-üveg borítás kombinációra váltott - ez, ahogy azt a telefont kézbe véve azonnal megtapasztaltuk, kellemes, tetszetős külsőt ad a telefonoknak, ugyanakkor sajnos az ujjlenyomatokat és a port is mágnesként vonzza.

A két eszköz formatervét alapvetően az eltérő képarány, illetve az ujjlenyomat-olvasó pozíciója különbözteti meg: a Pro modell ujjlenyomat-olvasója maradt a hátoldalon, míg a hagyományos Mate 10-é előre költözött. Utóbbi viszont megtartotta az audio-jacket - a Pro verzión a zenehallgatáshoz már USB-C-s fülesre vagy a mellékelt átalakítóra lesz szükség, a klasszikus csatlakozó napjai úgy tűnik meg vannak számlálva.

Az AI-fókusz hardveroldalon is nagy hangsúlyt kapott: a Mate 10 és a Mate 10 Pro készülékben is a vállalat négy, 2,4 gigahertzes Cortex-A73 és ugyanennyi 1,8 gigahertzre állított Cortex-A53 maggal operáló HiSilicon Kirin 970 lapkája dolgozik, amelyet kifejezetten a mesterséges intelligenciára építő feladatokra hegyezett ki. A lapka hatékonysága a területen annak köszönhető - ahogy arról a chip leleplezése kapcsán korábban már részletesen beszámoltunk - hogy a lapkában egy dedikált, AI műveleteket gyorsító egység, azaz NPU (Neural Processing Unit) is helyet kapott, igaz annak microarchitekturális részletei egyelőre nem ismertek. A lényeg viszont egyszerű: az NPU képes nagyságrendekkel hatékonyabban futtatni azokat a specializált számításokat, amelyekből például a képfelismerő algoritmusok állnak.

Jól mutatja azonban az NPU képességeit, hogy a cég szerint azzal mintegy 2000 képet elemez a processzor egy perc alatt, miközben kizárólag CPU-val ez a szám csak 100 körül mozog, önmagában a GPU pedig nagyjából 400 fotót képes feldolgozni. A megoldással, ahogy a cég azt siet hangsúlyozni, az különböző AI-ra támaszkodó feladatokat a telefon mind helyben végzi, nem felhős háttérben zajló műveletekről van szó, ennek megfelelően nincs szükség internetkapcsolatra a hasonló képességek használatához. Ez nem elsősorban azért érzékeny terület, mert felhasználók tömegei akarnának a repülőgép üzemmódban AI funkciókat használni, sokkal inkább amiatt, mert a gépi tanulásos feladatok során a rendszer egyre több felhasználói szokást, információt gyűjt be, és sokan nem örülnének, ha ezeket az adatokat a gyártó egy távoli szerveren tárolná, illetve dolgozná fel - ez indokolta egyébként, hogy a Google frissen bejelentett okoskameráján is helyben zajlanak a hasonló feladatok.

Mielőtt azonban az AI-támogatott funkciókhoz kanyarodnánk, szaladjunk végig a vas többi részén: az eszközök 4 gigabájt RAM-mal és 64 gigabájt tárterülettel érhetők el, illetve a Pro modellből 6 gigabájt RAM-mot és 128 gigabájt belső tárhelyet tartalmazó verzió is kapható. A Mate 10-en egy "hagyományos", 16:9-es képarányú, 5,9 hüvelykes kijelzőt találunk, 1440x2560 pixel felbontással, 499 PPI-s pixelsűrűséggel. A panel itt akárcsak tavaly, IPS, noha RGBW elrendezésben azaz a szokásos piros-zöld-kék trió mellé egy fehér alképpont is jut, ezzel a fehér hátterek megjelenítéséhez elég ezt az egy szubpixelt bekapcsolni, ami a vállalat szerint jócskán visszafog a képernyő akkuétvágyából. A Mate 10 Prón ezt a cég inkább egy OLED panellel oldotta meg, azon egy hathüvelykes 2160x1080 felbontású panel található, amely az NTSC színtér 112 százalékával boldogul. A képarány itt már 18:9, a panel tehát hosszúkás, egy kézben is aránylag kényelmesen használható. Mindkét modell HDR10 támogatással érkezik.

A csúcstelefonok hátoldalán két-két kamera figyel. Mindkét eszközön találunk egy 20 megapixeles szenzort, amelyhez egy 12 megapixeles második érzékelő társul, a gyártótól megszokott színes-monokróm párosításban. A Leica logó most sem maradt le a kamerák mellől, amelyekhez optikai képstabilizáció és lézeres autofókusz is társul - ráadásul a cég szerint a jelenleg elérhető legnagyobb apertúrájú, f/1.6-os kettős okostelefonos kameráról van szó. Az előlapi szenzor mindkét esetben 8 megapixeles. Mindkét eszközben ígéretes, 4000 mAh kapacitású akku található, a Pro modell esetében ráadásul IP67-es védelmű készülékházban, a telefon tehát 1 méter mélységig 30 percet időzhet a víz alatt. További örömteli újítás, hogy mind a két modell két SIM-nek adhat otthont, ráadásul mindkettő esetében 4G támogatással.

Visszakanyarodva a szoftveroldalra, az AI képességekhez, azokat a cég különösen a kameraappban élezte ki: az alkalmazás gépi tanulás segítségével képes valós időben felismerni, hogy éppen mit próbálunk lencsevégre kapni - de legalábbis kategorizálni az adott képet. A szoftver összesen 13 osztályt különböztet meg, mint a háziállatok, növények, ételfotók vagy épp tájképek, majd ezekhez igazítja a szenzor beállításait. A kamerát emellett fordításra is befoghatjuk, ehhez a vállalat a Microsoft Translator megoldását használja, amely a készített képeken felismert szövegeket fordítja le a kívánt nyelvre.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

De a gépi tanulás a telefon mindennapi használatában is fontos szerepet játszik, a készülék ugyanis folyamatosan figyeli a felhasználó szokásait, és azokhoz igyekszik optimalizálni az eszköz teljesítményét, a háttérben előre megnyitva például egyes alkalmazásokat. Komoly pozitívum továbbá, hogy külső fejlesztők is igába hajthatják a telefon AI képességeit. A Huawei számukra elérhetővé teszi a megfelelő Kirin API-kat, amellyel az NPU-t igába hajthatják, de az olyan létező keretrendszerekkel is munkába fogható az egység, mint például az ismert Tensorflow. Mindezt az EMUI 8 felület mögé bújtatott Android 8.0-n.

Az előző, 5.2-es verzióról egy ugrással az Android rendszer verziószámát is beérő EMUI egy Samsungtól ismerős újítást is hoz, méghozzá az EMUI Desktop formájában. Lényegében a koreai riválistól megismert Dex asztali üzemmód Huawei-ízű megvalósításáról van szó: a telefont egy kábellel monitorhoz köthetjük, amelyen egy PC-sre emlékeztető asztali felületet jelenít meg. A speciális kábelen USB-s perifériákat is csatlakoztathatunk az eszközhöz, vagy épp Bluetooth kiegészítőket - de praktikus módon magát a telefont is használhatjuk virtuális billentyűzetként-érintőpadként az asztali felülethez. A telefon funkciói egyébként az asztali üzemmóddal párhuzamosan, változatlanul használhatók. Az asztali funkciókkal a cég a vállalati felhasználók felé is nyit, azon az androidos Microsoft Office-szal egyszerűen készíthetők és mutathatók be például prezentációk. De a céges környezetbe szánt megoldások nem merülnek ki ennyiben, az új Mate sorozat támogat ugyanis több MDM rendszert is, egyebek mellett a Google Zero Touch Provision szolgáltatását is.

A Huawei Mate 10 "pezsgőarany", fekete, "rózsaszín-arany" és "mocha" barna színekben lesz elérhető, utóbbi két színopciót a Pro verzió is megkapja, kiegészítve titánszürkével és "midndnight" kékkel. Hazánkba egyébként előreláthatólag hivatalosan csak fantasztikusan magasra, 799 euróra árazott Pro variáns érkezik meg, a 699 eurós mezei Mate 10 a cég tájékoztatása szerint nem lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról