Szerző: Habók Lilla

2017. július 21. 13:22

A Viber is a chatalapú kereskedelemben látja a jövőt

Pár nappal az Amazon saját közösségi vásárlást ösztönző mobilalkalmazásának bejelentése után a Viber is újított. A japán kereskedelmi óriás, a Rakuten leányvállalata bekebelezi Chatter Commerce chates vásárlási megoldást fejlesztő céget.

Bejelentette az üzenetküldő és IP-alapú telefonszolgáltató appot fejlesztő Viber, hogy felvásárolja a Chatter Commerce startupcéget, amely korábban a saját chatalapú vásárlási rendszerének kialakításában működött közre. Az Instant Shopping szolgáltatást februárban indította el a Viber, amely ez első lépése volt az e-kereskedelmi megoldások területén. Maga a kísérletezés kevésbé meglepő, mint az, hogy vállalat miért nem korábban tette ezt meg.

A Vibert 2014-ben vásárolta fel a japán online kereskedelmi nagyvállalat, a Rakuten, amelyet a "japán Amazonnak" is szokás nevezni. Már három évvel ezelőtt, az üzenetküldő megoldás bekebelezésekor is úgy nyilatkozott a kereskedelmi óriás, hogy a jövőben az e-kereskedelem kommunikáció alapú tranzakciókkal fog működni - ezzel indokolta a 900 millió dolláros kiadását.

Úgy tűnik, hogy az elképzelések mostanra realizálódtak, mert az Amazon és a Rakuten is idén indította közösségi vásárláshoz kapcsolódó szolgáltatásait - ezzel például a Facebook Messenger, az Instagram vagy akár Pinterest után lépett be a piacra. A Viber-féle Instant Shopping szolgáltatásban a Chatter Commerce működött közre, amely a csoportos beszélgetés kulcsszavai alapján termékeket ajánl megvásárlásra, ha a felhasználók közül valaki a bevásárlókosár ikonra kattint - mutatja be a TechCrunch.

00:43
 

Viber Introduces Instant Shopping

Még több videó

"Felismerve, hogy a vásárlás alapvetően társas cselekvés, a Rakuten Viber mindent megtesz annak érdekében, hogy innovatív mobil vásárlási lehetőséget biztosítson felhasználói számára, a csevegőablak elhagyása nélkül. Az Instant Shopping alkalmazás megteremtette a csevegésen belüli vásárlást: a Viber felhasználók ezúttal együtt vásárolhatnak rokonaikkal, ismerőseikkel a virtuális térben, így lehetőségük nyílik arra, hogy közösen keressenek, megosszanak és beszélgessenek kedvenc termékeikről, valamint közvetlen kapcsolatba léphessenek az általuk kedvelt márkákkal." - írja a Rakuten Viber közleménye.

Az üzenetküldő a folyamat során kiválaszthatja a felajánlott lehetőségek közül, hogy melyik cégtől melyik terméket szeretné megvásárolni, majd ez megjelenik a chatfelületen, és a beszélgetés résztvevői megvitathatják, hogy érdemes-e pénzt fektetni bele - lehet ez akár elektronikai termék, ruházat vagy sportfelszerelés. Maga a fizetés viszont egyelőre nem a chatablakon belül történik, hanem a márka mobilalkalmazásához vagy mobiloldalához irányítja a vásárlót, de hosszútávú terv a fizetés bonyolítása is a felületről.

A szolgáltatás egyelőre csak az Egyesült Államokban működik, de a Viber közleménye szerint már az észak-amerikai felhasználók 30 százaléka kipróbálta az elmúlt nagyjából négy hónap alatt. Arról viszont nem közölt adatot a vállalat, hogy ez pontosan mennyi felhasználót jelent, legutóbb egy évvel ezelőtt "több mint 800 millió felhasználót" jelentett be - azóta nem tudni, hogyan áll a tábora az egyenként 1,2 milliárd havi felhasználót számoló Messengerhez és WhatsApphoz, illetve a többi népszerű üzenetküldő apphoz képest.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A felvásárolt Chatter Commerce a "világ első online vásárlást segítő billentyűzetének" tartja a megoldását, és maga a Shop Chat termék eddig nem csak Viberen jelent meg, hanem más konkurens üzenetküldőkkel is együttműködött. Ez elméletben azt jelenti, hogy a Rakuten az akvizícióval nem csak Viberen, hanem a többi chatappon is jelen lehet a termékeivel - fejtegeti a TechCrunch. Azt nem hozta nyilvánosságra egyik cég sem, hogy mekkora volt a felvásárlás összege, viszont az elárulta, hogy a Chatter Commerce hét fejlesztőből álló csapata a üzenetküldőcégnél dolgozik tovább. Az eddig startup ügyvezető Zephrin Lasker pedig megkapja a Viber e-kereskedelemért felelős globális igazgatói posztját. A feladata pedig az lesz a bejelentés alapján, hogy "a Vibert egy több szolgáltatást nyújtó kommunikációs multiplatformmá" alakítsa át, miközben az app egyszerű és átlátható marad, és megtartja hagyományos funkciót.

A bejelentést arra a hétre időzítette a vállalat, mikor a konkurens Amazonról is kiderült, hogy üzenetküldő alkalmazáson dolgozik, és megjelentette az Amazon Sparkot, amelyen az Instagram felületéhez hasonlóan lehet vásárlásokat indítani, de várható, hogy az alkalmazás még több üzenetküldési funkcióval fog bővülni. Mindebből világosan látszik, hogy a kereskedelmi vállalatok a népszerű üzenetküldő alkalmazásokon belülre szeretnék terelni a vásárlás folyamatát. Egyelőre azonban még kezdeti fázisban vannak a szolgáltatások, és ezek a kísérletek Magyarországról még nem érhetőek el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról