Szerző: Asztalos Olivér

2016. január 28. 14:37

Az Apple és a Samsung fogyasztja a legtöbb chipet

Öt év után sem változott az Apple és a Samsung pozíciója, továbbra is ez a két cég vásárolja a legtöbb félvezetőt, ugyanakkor nincs kizárva az őrségváltás. Miközben az Apple tovább növelte fogyasztását, addig a Samsung vásárlásai hosszú idő után először csökkentek.

Továbbra is az Apple és a Samsung vásárolja a legtöbb félvezetőt (érték szerint), számolt be legújabb, 2015-ös évet taglaló elemzésében a Gartner. A páros már öt éve osztozik az első két pozíción, ugyanakkor a tendenciák alapján könnyen lehet, hogy a közeljövőben a dél-koreaiakat átugorja az Apple, amivel először vennék át a vezetést.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szóban forgó két cég összesen 59 milliárd dollár értékben vásárolt különféle chipeket, ami a tavalyinál 0,8 százalékkal nagyobb összeget jelent. Ugyanakkor fontos különbség, hogy míg a Samsung vásárlásai 3,6 százalékot csökkentek, addig az Apple 7,1 százalékkal növelte megrendeléseit, így a dél-koraiak már csak 751 millióval költöttek többek különböző félvezető komponensekre mint a konkurens. A Samsung vásárlásai az elmúlt 5 évben folyamatosan növekedtek, mely trend most megfordult, a csökkenés pedig fontos momentum lehet a közeljövő alkulásának szempontjából.

(számok millió dollárban)

Az Apple növekedését elsősorban a rekordmennyiségű eladott iPhone generálta, amihez a Mac-es, a tabeletes, illetve az egyéb (pl. Watch) eladások is hozzájönnek. A top 10-et tekintve a cupertinói vállalat mellett csupán egyetlen cég növelte félvezető fogyasztását, ez pedig a Huawei. A kínai vállalat 16,2 százalékos növekedést produkálva egy pozíciót javított, így a Sony-t megelőzve a hetedikről a hatodik helyre jött fel. Az eredmény alátámasztja a Huawei masszív növekedését, a vállalat okostelefonos eladásai a legutóbbi kimutatás szerint nagy ütemben nőnek.

A lista első 10 helyén található vállalatok összesen 123 milliárd dollár értékben vásároltak különböző félvezetőket, ami a gyártók bevételének 36,9 százalékát tették ki. Ez kevesebb mint a 2014-es adat, amikor az érték még 37,9 százalék volt. Ennek egyik oka a HP kettéválása, a PC-kkel és nyomtatókkal foglalkozó HP Inc. mellett már külön szerepel a Hewlett Packard Enterprise (HPE), ez pedig kiszorította a 4,6 milliárdot költött Toshibát a top 10-ből. A japán vállalattal együtt már 127,6 milliárd lenne az összesített eredmény, ami viszont 38,2 százalékot, azaz növekedést jelentene.

Az elemzés megjegyzi, hogy a konzumer eszközök piacának növekedése tovább lassult, ez pedig a nagy ügyfeleken (pl. Samsung, Apple, Lenovo) keresztül komoly kockázatot jelent az egyes, főként általános célú chipeket készítő beszállítok számára. Ezért a gyártók próbálnak több lábra állni, több kisebb vásárlóval leszerződni, ezzel pedig függetlenedni a nagy ügyfelektől, akik megrendeléseinek ingadozása komolyan befolyásolhatja stabilitásukat. Az Apple, mint az egyik legnagyobb vásárló stratégiája pontosan szembe megy ezzel. A cég ahol csak teheti próbálja csökkentei beszállítóinak számát, ily módon egyszerűbb, nem utolsó sorban pedig költséghatékonyabb láncot kialakítva.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról