Szerző: Asztalos Olivér

2015. november 2. 17:22

Nyugdíjba vonul az AMD Catalyst

Az AMD 5 év után ismét komolyabban hozzányúl a grafikus processzorai vezérléséért felelős programcsomaghoz. A változás ezennel radikális lesz, hisz a 2002 óta használt Catalyst teljesen eltűnik, helyét pedig a Radeon Software elnevezésű szoftver veszi át, amit az AMD már csak mini grafikus operációs rendszerként aposztrofál.

Az AMD szeptember elején jelentette be, hogy a processzoros részlegről leválasztják a grafikus divíziót, mely végül a Radeon Technologies Group elnevezést kapta. A szóban forgó részleg a mai napon tette meg első nagy, önálló bejelentését, melynek értelmében hamarosan nyugdíjazzák az idén júniusban 13. életévét betöltött Catalystot, amit még anno az ATI hívott életre. A szoftver a grafikus processzorok fejlesztésével foglalkozó ATI-val együtt került az AMD birtokába a 2006-os felvásárlás során, amihez elsőként szinte pontosan 5 évvel ezelőtt, 2010 decemberében nyúltak hozzá komolyabban. Ekkor számottevően megújult a felhasználói felület, mely az aktuális kor elvárásainak próbált megfelelni, több-kevesebb sikerrel.

Az idei esztendő végével a Catalyst név teljesen eltűnik az AMD szótárából, helyét pedig az eléggé magától értetődő Radeon Software (fő)elnevezés veszi át. Ezt követi majd a főverzió megnevezése, amit első körben a Crimson Edition fog betölteni, mely a Radeon márkajelzés hivatalos színére utal. Ez a jövőben bármilyen komolyabb újítás vagy módosítás alkalmával változhat, ugyanakkor erre valószínűleg 2017 előtt nem fog sor kerülni. Az elnevezés végén továbbra is a megjelenés dátuma foglal majd helyet, ami a legelső csomag esetében 15.11 lesz.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Radeon Software első legnagyobb, illetve leginkább szembetűnő változtatása a gyökeresen megújult, Radeon Settings (vagy FirePro Settings) nevű felhasználói felület lesz. Ennek tervezését most is az aktuális igényeknek, illetve trendeknek megfelelően próbálták kialakítani, a lehető legegyszerűbb, illetve leginkább intuitív felépítés kialakítása mellett. Mindez annyit tesz, hogy egyaránt meg kellett felelni például a 4K felbontású megjelenítővel párosított asztali PC-t, az érintőkijelzővel ellátott táblagépet, vagy éppen a nappalikban megtalálható HTPC-t használók igényeinek.

Első körben a beállítások tárháza nem változik számottevően, csupán néhány apróbb újítás, illetve finomítás érkezik az új csomaggal, így például a különféle mozgóképek utófeldolgozásához már egyéni profilokat is létre lehet hozni, illetve hasonló módon az egyes játékokhoz más-más tuningbeállítás, azaz GPU és VRAM órajel társítható.

A fejlesztők szerint az átalakításokkal a szoftver egyik nagy hibáját is sikerült orvosolniuk, hisz a Catalyst vezérlőközpont megnyitására akár több másodpercet is várni kell, miközben jelenléte még a teljes rendszer felállásának idejét is megnyújthatja. Az előzetes mérések szerint ez az idő jelentősen csökkenhet, ugyanis a Radeon Settings indulásához egy átlagos konfiguráción már csak 0,6 másodpercre van szükség. Mindez elsősorban a .NET-keretrendszer leváltásának köszönhető, aminek helyét a Qt-keretrendszer vette át, mely cserének a jövőre nézve további előnye lehet, hogy keresztplatformos, vagyis könnyen portolható nem-Windows operációs rendszerekre, például OS X-re vagy Linuxra is.

A fentinél persze sokkal fontosabb kérdés, hogy maga a driver, vagyis a hardver és az operációs rendszer közötti kapcsot képező réteg milyen újításokat kap majd - lesz-e komolyabb architektúra-váltás, vagy csak a szokásos hibajavítások és optimalizáció várható. A "mini grafikus operációs rendszer" kifejezés arra utalhat, hogy komolyabb újraírásra készül az AMD - ezt azonban a cég egyelőre nem erősítette meg hivatalosan. Az első Radeon Software csomag még az idei év vége előtt elérhetővé válik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról