Szerző: Koi Tamás

2015. április 13. 11:00:00

A műsorhoz ragaszkodunk, nem a tévéhez

Lassan de biztosan Magyarországon is hódít a multiscreen tévézés, noha a tévénézés hagyományos, évtizedek óta velünk lévő formája továbbra is meghatározó része a kultúránknak, illetve az információhoz jutásnak, szórakozásnak. A változások viszont már most komoly kihívások elé állítják a piac összes szereplőjét.

Hosszú évek óta foglalkoztatja a telekommunikációs és műsorgyártó cégeket, valamint a kutatókat a televíziós műsorszórás változása, így elsősorban a párhuzamos médiafogyasztási szokások, valamint a többképernyős tévézés fokozatos hódítása. Bár a változás egyelőre még korántsem tekinthető forradalminak, főképp Magyarországon nem, az érintettek többnyire egyetértenek abban, hogy évtizedek óta nem érték olyan változások a tévés műsorszóró piacot, mint napjainkban.

Valami elkezdődött

Egy múlt hét végén rendezett kerekasztal-háttérbeszélgetésen az iparág előtt álló feladatokat, kihívásokat próbálta összegezni több, a műsorgyártásban, műsorterjesztésben, elemzésben és kutatásban érdekelt szakember. A beszélgetésnek jó apropót adott, hogy a Magyar Telekom TV GO nevű multiscreen platformja két hét híján éppen most lesz egyéves, emellett tavaly a tévés műsorszóró piacon számos új kezdeményezés indult útjára (például UPC TV Apps), illetve a tavalyi évben futball világbajnokságot is rendeztek, mely hagyományosan a legnézettebb tévés tartalmak közé tartozik.

A beszélgetés során elhangzott egyik lényeges megállapítás szerint az új platformok lassú előretörése és a műsorszerkezet megváltozása nem csökkenti a tévézéssel töltött időt, amiben hazánk továbbra is élen jár világviszonylatban. Vörös Csilla, a Nielsen ügyvezető igazgatója elmondta, hogy bár a fiatal felnőtt nézők körében (18-29 év) némileg csökkent a tévénézésre fordított idő, a teljes lakosság körében az elmúlt években kis mértékben (napi 5 perc) még növekedés is megfigyelhető volt.

Míg a technológiai változás kétségtelenül forradalmi, az emberek alapvető kulturális igényei nem csak az elmúlt években, de évezredekben sem változtak sokat, így kulturális szempontból nincs jelentősége, hogy milyen platformon érkezik a műsor – mondta el a beszélgetésen Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatója. A focimeccs és a családi, nagyképernyős tévézés igénye is megmaradt, ezzel párhuzamosan zajlik a fiatal generációk multitasking-jellegű médiafogyasztása – véli a kutató.

Időközben Törökbálinton

A MyTV streaming platformot üzemeltető Telenor is láthatóan elsősorban a népszerű tévésorozatokra próbálja helyezni a hangsúlyt. A szolgáltató videotárában már megtalálható a Breaking Bad 4. és 5. évada, emellett a MyTV a napokban bővült nőknek és férfiaknak szóló tematikus élő műsorcsomagokkal.

Erre rímelnek a Magyar Telekom eddigi tapasztalatai, melyet a TV GO nevű, tavaly májusban indult multiscreen platformmal szerzett a távközlési cég. Rajki Annamária, a szolgáltató média- és tartalommenedzsment-igazgatója szerint a nézők nem túl meglepő módon az alternatív platformokon is a szerkesztett műsorokat keresik, így például a már említett futball világbajnokság mérkőzései messze a legnépszerűbb tartalmak voltak tavaly a multiscreen platformon is, valamint a nagy hagyománnyal rendelkező, népszerű sorozatokat is előszeretettel fogyasztják a nézők tableten, okostelefonon vagy PC-n.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A különböző platformok közti határok eltűnése egyben magában hordozza a közönségmérés óhatatlan változását is. A legnagyobb kereskedelmi televízió, az RTL Klub már ma is Live+AsLive nézettségi adatokkal dolgozik, vagyis a valós idejű nézettség mellett az aznapi, nem valós időben történő nézettséget egyben auditálja. Kolosi Péter programigazgató szerint az élesedő verseny a csatornák és a platformok között növeli a saját gyártású produkciók jelentőségét, ezek száma a jövőben tovább nő majd, sőt ezek egyre nagyobb arányban lesznek láthatók a kisebb kábelcsatornák képernyőjén is.

Az új médiaterületek tekintetében a médiatulajdonosok is alkalmazkodnak, a lehetőségeket a Telekom is vizsgálja, de az már látszik, hogy az új médiaszolgáltatások bevezetése sokkal többe kerül, amely a piac által elfogadható, de működő üzleti modellt feltételez - vélték a beszélgetés résztvevői. A Telekom szakembere szerint nem lesz ennyire elkülönült az előfizetői oldalon a tévézés, másodlagossá válik, milyen módon jut hozzá a szolgáltatásokhoz a fogyasztó, de a piac anyagi szerepvállalása mindehhez elengedhetetlen.

Élénk érdeklődés

A formálódó piacon láthatóan nem csak a televíziós értéklánc hagyományos szereplői próbálnak teret nyerni maguknak. A Telenor Magyarország mobilszolgáltatóként MyTV néven hamarabb indított streaming tévészolgáltatást, mint a Magyar Telekom, emellett nemrég a Vodafone Magyarország is megjelent saját (s)VOD-szolgáltatásával, a Red Mozival. A Telekom egyik legnagyobb versenytársának számító UPC Magyarország idén februárban élesítette a Horizon Go-t, mely műsorválasztékát tekintve a TV GO-hoz hasonló tartalomkínálatot biztosít.

Mind a TV GO-val, mind pedig a Horizon Go-val szerzett tapasztalatok rámutatnak ugyanakkor a hasonló OTT-tartalmak kezelésével kapcsolatos egyik legnagyobb kihívásra, a jogok rendezésére. A Horizon Go-nál például más-más tartalom érhető el a UPC hálózatán belül, sőt, az otthoni hálózaton belül maradva is, de a TV GO-nál, vagy akár a MyTV-nél is akadnak olyan tartalmak, melyek a streaming eszközökön nem érhetők el. Az OTT-k emellett komoly fejtörést jelentenek a hazai és nemzetközi médiaszabályozás számára is, hiszen ezeken a platformokon adott esetben egész más (jogi és anyagi) feltételekkel jelenhetnek meg a tartalmak, mint a hagyományos televíziós műsorszóró rendszereken.

a címlapról

tikk-takk

0

Hibrid okosórát fejleszt a Google?

2019. szeptember 18. 14:46

Újabb részletek derültek ki a Fossiltól vett technológiáról, érdekes hibrid készülékek lehetnek a csőben.