Szerző: Gálffy Csaba

2014. október 22. 11:46

Mégsem virtualizálja a telefonokat a VMware

2011-ben jelentette be a VMware, hogy virtualizációval oldaná meg az okostelefonok biztonsági problémáit, külön VM-be csoportosítva a céges és a magánfelhasználású adatokat. Az iparág azonban más irányba indult el, a VMware pedig inkább MDM-be fektetett, a virtualizációs megoldást pedig lefújta.

Leállította virtualizációs alapokat használó biztonsági megoldás fejlesztését a VMware - ismerte el a The Register kérdésére egy sajtóeseményen John Marshall, a cég mobilos szoftverekért felelős alelnöke. A cég korábban, még 2011-ben jelentette be, hogy hypervisor-alapú biztonsági rendszert fejleszt okostelefonok számára, a projektet azonban idővel leállította és inkább a felvásárolt Airwatch szoftvereivel építkezik.

Az eredeti elképzelés szerint az okostelefon processzorán a VMware mobilra optimalizált hypervisora futott volna, amely felel a két (vagy több) operációs rendszer biztonságos szeparációjáért. A koncepcióban a céges és a személyes adatok teljesen, a rendszerrel együtt különválnak, átjárás pedig csak a hypervisor által közvetített, ellenőrzött csatornákon keresztül lett volna csak lehetséges. A terv szerint a két rendszer között egyszerűen, akár gombnyomásra lehetett volna váltani, az erős szeparáció azonban megakadályozta volna a céges adatok szivárgását, miközben garantálta volna a teljes kontrollt a személyes profil felett.

A megoldás elméletben akár azt is lehetővé tette volna, hogy személyes használatra például Androidot, céges használatra pedig Windows Phone-t futtasson a telefon. A bejelentéskor a megoldás iránt érdeklődést mutatott az LG és a Motorola is, illetve a szolgáltatói oldalról a Telefonica és a Verizon kötött partnerséget.

Az iparág azonban egységesen egy másik irányba, az alkalmazásszintű szeparáció irányába indult el, amely hypervisor helyett az operációs rendszer funkcióira támaszkodik a hermetikus lezáráshoz, ezt az utat járja az Android és a BlackBerry 10 is. Készül a munka- és személyes programokat, adatokat hermetikusan leválasztó Android-verzió, amely már nagyvállalati környezetben is minden szükséges biztonsági funkciót támogat. Ezt a Google az alkalmazások konténerezésének erősítésével kívánja elérni, az ezt implementáló szigorításokat a cég folyamatosan vezeti be, a KitKatban például az SD-kártyán tudnak az alkalmazások biztonságosan, más appok által elérhetetlen formában adatot tárolni. Az SELinux és a Samsung Knox technológiák beemelésével pedig tovább erősödik a rendszer szintjén megvalósuló biztonságos szeparáció.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Időközben a VMware is rájött, hogy az eredeti koncepció súlyos problémákkal küzd. Egyrészt az okostelefonos hardverekre a szerveres-PC-s eredetű virtualizáció elképesztő terhet rakna (különösen a memóriát illetően), másrészt nem állt össze a telefongyártók és a platformtulajdonosok oldaláról is szükséges egyöntetű támogatás sem. A hypervisor megfelelő működéséhez ugyanis a gyártópartnereknek hozzáférést kell biztosítaniuk a firmware-hez, illetve közvetlen elérést az egyes hardverelemekhez, ez pedig széleskörű iparági összefogást feltételez.

A VMware tavaly januárban vásárolta fel az MDM-piac egyik legfontosabb szereplőjét, az Airwatch-ot. A mobilflotta-kezelő szolgáltatás a telefonos biztonságot szintén konténeres rendszerben látja megvalósíthatónak, az üzemeltető kezébe adva a lehetőséget a céges appok távoli telepítésére és menedzsmentjére.

Az okostelefonok vállalati használatával külön szekció foglalkozik a november 12-i App!mobile 2014 konferencián, amelynek programja itt érhető el. Az eseményre regisztrálni is lehet már.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról