Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 23. 11:32

Mobileszköz-menedzsment céget vett a VMware

Saját megoldása nem találkozott a piaci igényekkel, így inkább pénzen vette a sikert a VMware. A mobileszközök menedzsmentjét virtualizációval összegyúrni - ez lesz az új csodafegyver a nagyvállalatok számára?

Nagymenő MDM-szállítót vett a VMware, összesen mintegy 1,54 milliárdért felvásárolja az AirWatchot - jelentette be a két vállalat. Az összeg nagy része, 1,17 milliárd dollár készpénz, a fennmaradó 365 millió később esedékes (részvényopció, illetve törlesztés).

Az AirWatch mobileszköz-menedzsment szoftvert szállít, amellyel a vállalatok konfigurálhatják, menedzselhetik és monitorozhatják az alkalmazottaknál lévő eszközöket, az azokon futó alkalmazásokat és beállításokat. Az AirWatch az MDM-piac egyik legnagyobb szereplője, a cégnek mintegy 10 ezer szerződéses ügyfele van, alkalmazottainak száma pedig eléri az 1600-at. A cég megoldása támogatja gyakorlatilag az összes létező mobilos platformot, az Android és az iOS mellett a BlackBerry, Windows Phone, sőt, Symbian és Windows Mobile is kezelhető vele, illetve asztali rendszerek, Windows és Windows RT, valamint OS X is támogatott.

Gyorsan konszolidálódó piac

Az SSD-gyártókhoz vagy nagyvállalati SaaS-szállítókhoz hasonlóan az MDM-piaci is konszolidálódik. Eddig a nagy IT-szereplők jobbára figyelmen kívül hagyták ezt a területet, de az okostelefonok és tabletek erősödő vállalati elterjedésével és az integrált rendszerek utáni igény erősödésével beindultak a felvásárlások, a Citrix a Zenprise-et vásárolta fel, az IBM a FiberLinket, a kisebb-nagyobb cégek mind vásárlót keresnek vagy a tőzsdei belépőt tervezgetik.

Nem csoda, hogy az AirWatch versenytársai szívből üdvözölték a felvásárlást. A Good Technology elnök-vezérigazgatója közleményben fejezte ki örömét, szerinte a felvásárlás nagyban erősítheti az MDM rendszerek (és fejlesztőik) iránti bizalmat A MobileIron képviselője szerint az akvizíció jól mutatja, hogy "ez egy jó időszak a vállalati mobilitás számára". Az áradó szeretet nem véletlen, a hírek szerint mindkét cég (számos más versenyzővel együtt) exitre játszik, előbbi például már meg is bízott három befektetési bankot a nyilvános részvénykibocsátás előkészítésével . Ezért a keresleti oldal erősödése nagyon jó hír, ha a nagyok elkezdenek egymásra licitálni, akkor gyorsan felverik a középszerű MDM-ek árát is, a legjobbak pedig csillagászati összegekért fognak elkelni.

Mit kezd vele a VMware?

A VMware a szerveroldali virtualizáció úttörőjének számít, de kliensoldalon is fontos pozíciókkal rendelkezik, technológiáját pedig az okostelefonos piacon is szeretné kamatoztatni. A cég évek óta fejleszti telefonvirtualizációs megoldását, amely biztonságosan szét tudja választani a céges alkalmazásokat és adataikat a felhasználó saját alkalmazásaitól és személyes adataitól. Az ilyen rendszerben a konzumer oldal lehet viszonylag nyitott és szabad, ez nem érinti az üzleti partíció stabilitását és biztonságát, köszönhetően a hermetikusan elválasztott, csak a hypervisoron keresztül érintkező, párhuzamosan futó környezeteknek.

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x)

Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x) Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

A VMware mobilos hypervisora azonban csak a megoldás egyik fele, a készülék biztonságán túl szükség van MDM-re is a nagyvállalatok igényeinek kielégítéséhe. A VMware Horizon Mobile terméke nem talált jó visszhangra a vásárlóknál, az AirWatch azonban a piac egyik legjobb, kiforrott, többplatformos termékének számít a mobil eszközök központi, távoli kezelésére, a portfólióban lévő rést így nagyszerűen betöltheti. "Az AirWatch a VMware mobilos stratégiájának fókuszpontja lesz" - mondja Sanjay Poonen, a VMware end user részlegének vezetője. Poonen víziójában a VMware megoldásával megteremthető lesz az asztali operációs rendszerek és a mobileszközök közötti folyamatos átmenet, például a Windowsban szerkeszetett Word dokumentumon ugyanúgy folytathatjuk a munkát a tabletről vagy az okostelefonról is.

Az összeolvadás forgatókönyve szerint az Airwatch egyelőre megőrzi szervezeti integritását, vezetője, John Marshall pedig a helyén marad és Poonen alá tagozódik be. A nyilatkozatok szerint a VMware nagy hangsúlyt fektet a folyamatosságra, ami kritikus a már meglévő ügyfelek megőrzése szempontjából. Fontos változás, hogy az AirWatch kínálatát immár globálisan terjeszteni fogja a VMware saját hálózatán keresztül és várhatóan a marketing költségvetése is megnő majd.

2021. október 25-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW, mely a világ legnagyobb felhős platformjába nyújt alapos bevezetést, gyakorlatorientált keretek kötött.

a címlapról

feketelista

2

Tovább bombázzák a Honort

2021. október 15. 13:33

Republikánus képviselők szerint a gyártót egyértelműen feketelistára kell tenni.

Hirdetés

Ráléptünk a gázra!

2021. október 16. 06:56

Dübörög a HWSW free! meetupsorozat, októberben modern webfejlesztés és CI/CD témákkal jövünk, de indulnak új online képzéseink is, melyek az AWS, a Kubernetes security, és a microservice architektúra alapjaiba nyújtanak betekintést.