Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 20. 09:32

Kiszáll a félvezetőgyártásból az IBM

Már hétfőn bejelenthetik a megállapodást, amelynek értelmében a Globalfoundries veszi át az IBM félvezetőgyártó tevékenységét. Az eladó 1,5 milliárd dollárt fizet a vevőnek.

Korábban is felreppentek már pletykák azzal kapcsolatban, hogy az IBM a Globalfoundriesnak adná el félvezetőgyártó részlegét, két amerikai üzleti lap, a Wall Street Journal és a Bloomberg is úgy tudja, megszületett a megállapodás, amelyet ma be is jelentenek (a hivatalos bejelentés meg is történt azóta). Az IBM korábban úgy tervezte, hétfő este, a tőzsde zárása után teszi közzé negyedéves eredményeit, ezt azonban előrehozták a tőzsde nyitása elé, és a vállalat jelezte, hogy egy "jelentős üzleti tranzakciót" is bejelent egyúttal.

Az eladó fizet a vevőnek

A bennfentes források úgy értesültek, az AMD félvezetőgyártó részlegéből önállósított Globalfoundriesnak 1,5 milliárd dollárt fizet az IBM, hogy átvegye a chipgyártó tevékenységét, amely egyre kevésbé fontos a vállalat számára, ugyanakkor hatalmas pénznyelő. Iparági becslések szerint a félvezetőgyártó tevékenység az IBM-nél évente mintegy 2 milliárd dolláros bevételt termel mindössze, amely mellett 1,5 milliárd dollár körüli veszteségre futja csak.

Az IBM saját felhasználásra gyárt chipeket (pl. POWER lapkák, chipsetek), de bérgyártóként is megjelenik a piacon, igaz, egyre kisebb sikerrel. Egykor az IBM a legnagyobb szerződéses gyártók közé tartozott, mára nincs a tíz vezető foundry között az IC Insights szerint. Az IBM bérgyártásból származó forgalma 485 millió dollár volt 2013-ban, a Globalfoundriesé meghaladta a 4 milliárd dollárt, a piacvezető TSMC-é pedig megközelítette a 20 milliárdot.

A Bloomberg bennfentes informátorai szerint az IBM-et nagy lendülettel átalakító, a nem elég nyereséges területektől (pl. x86 szervergyártás) rohamléptekben szabaduló Ginni Rometty elnök-vezérigazgató már 2013-ban döntött a félvezetőgyártó üzletág eladásáról. 2014 során az IBM több lehetséges vevővel is tárgyalt, köztük a Globalfoundries-zal, az Intellel és a TSMC-vel is. A tárgyalások azonban a nyáron megakadtak, mivel az IBM a jól értesült források szerint túl sokat kért - egészen pontosan túl keveset kínált a vevőnek, amely végre megszabadítja a veszteséges üzletágtól.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Nagy Kék és a Globalfoundries közötti tárgyalások is megszakadtak a nyáron, mivel a felek nem tudtak megegyezni az árban, az IBM állítólag csak 1 milliárd dollárt kínált, a Globalfoundries viszont legalább 2 milliárd dollárt szeretett volna kapni. A felek végül 1,5 milliárd dollárban állapodtak meg, amelyet az IBM három éven belül egyenlít ki. A megállapodásnak állítólag része lesz, hogy a Globalfoundries 10 éven keresztül ellátja az IBM-et chipekkel, például POWER processzorokkal a szerverei és tárolói számára.

Az IBM fejleszt, a Globalfoundries gyárt

Az arab tulajdonú chipgyártót elsősorban az IBM technológiája érdekli ebben a megállapodásban, nem a gyorsan avuló gyártókapacitás. A két cég már korábban is szorosan együttműködött félvezetőipari kutatás-fejlesztések területén, az IBM chipüzletágának megszerzésével a GF végre szert tehet olyan fejlett technológiára, amely alkalmas nagy teljesítményű lapkák előállítására. Az IBM például már 22 nanométeres eljárással gyártja a POWER8-at, a Globalfoundries a saját 22 nanométeres technológiáját még csak fejleszti. A lépésből profitálhat az IBM-mel korábban szoros chipgyártási szövetséget ápoló AMD is.

A közelmúltban jelentette be az IBM, hogy 3 milliárd dollárt költ félvezetőgyártással kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, a bennfentesek úgy tudják, a most megkötött megállapodás révén a Globalfoundries is hozzáfér majd ehhez a know-howhoz. Ez valószínűleg azt jelenti, a félvezető-technológiai fejlesztések egy jó részét a jövőben is az IBM, vagy az IBM-től átvett mérnökök végzik majd, a Globalfoundries pedig igyekszik ezt a know-howt piacra vinni. Cserébe a GF garantálja az IBM számára a termékeiben használt félvezetők folyamatos gyártását.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról