Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 24. 14:31

Megjelent a Zentyal 3.4

A múlt héten befutott a Linux-alapú, nyílt forrású kisvállalati szerver, a Zentyal 3.4-es kiadása. A szoftver elsősorban az Exchange-kiváltás terén próbál jeleskedni.

A program forráskódjának szerzői joga a spanyol eBox tulajdona ugyan, de maga a szoftver nyílt forrású és ingyenes, bárki számára szabadon használható - fizetni a támogatásért lehet. Ezt az üzleti modellt sok más nyílt szoftver fejlesztője használja. A Zentyal fejlesztése 2005-ben kezdődött, az első kiadás 2008-ban jelent meg.

A Zentyal ígérete, hogy kivált egy kis- és középvállalati, Windows-alapú Microsoft környezetet. A kínált szolgáltatások között megtalálni az alapvető hálózati infrastruktúra elemeit (pl. DHCP, DNS, RADIUS),van benne tűzfal, router, hálózati behatolásérzékelő (intrusion detection), tartalomszűrő HTTP proxy és cache is. A Zentyal emellett ellátja egy levelező-, kommunikációs (naptár, névjegyzék,  és munkacsoport-szerver feladatait, lehet webkiszolgáló, fájlszerver, VoIP-szerver és még sok más.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A fejlesztők azt ígérik, a Zentyal tökéletesen kivált egy Exchange-et és egy meglevő Active Directory környezetbe is zökkenőmentesen illeszthető. Az új változat ennek érdekében az OpenChange-integrációnak köszönhetően Outlook Anywhere támogatást, "házon kívül üzenet" támogatást és egy teljesen megújult, modern webmail felületet nyújt. Az újdonságok listáját egyébként ezen a linken lehet elérni, a Zentyal 3.2 és 3.4 közötti különbségeket pedig ez a weboldal részletezi.

A 3.4-es verzió másik nagy újdonsága a hálózatbiztonságot (UTM) és a hálózatkezelést biztosító alrendszerek (átjáró, tűzfal, DNS, VPN, DHCP és útválasztó modulok) magas rendelkezésre állása fürtözhetőség révén, mely segít a rendszergazdáknak maximális megbízhatóságot és rendelkezésre állást biztosítani a hálózati szolgáltatásokban. A legfontosabb jellemzők közé a beállítások csomópontok (nodes) közötti replikációját, a több csomópontos (multi-node) működésben az aktív/passzív működés redundáns beállítását és az egyes csomópontokon állítható aktív vagy passzív működést soroljuk.

A 3.4-es verzió már az Ubuntu 13.10 (Saucy Salamander) változatára építkezik, ami némileg furcsa választás, tekintve hogy az operációs rendszer támogatása néhány hónap múlva lejár. Igaz, ennél újabb verziót pedig nem tudott elérni a Zentyal fejlesztőcsapata, az Ubuntu 14.04 megjelenése még közel egy hónapra van. Az előző verzió egyébként az Ubuntu 12.04-re épült. Ez a frissítést is megnehezíti, a Zentyal 3.2-ról 3.4-re váltás egy viszonylag komplex feladat, mivel az operációs rendszert is érinti. Ezért a 3.2-ról 3.4-re frissítő csomagot a fejleszők egyelőre nem is adták ki, azt a közeljövőre ígérik.

A Zentyal 3.4-es verziója a GPLv2 licenc alatt szabadon elérhető és letölthető erről az oldalról, a szoftver forrása pedig ezen a GitHub-oldalon érhető el. Magyarországon a Linux Akadémia oktatja a Zentyal használatát és üzemeltetését, a 3.4-es változat újdonságairól egy április 9-én kezdődő ingyenes tanfolyamon lehet részleteket megtudni, erre itt lehet regisztrálni. A képzésen a teljes rendszer telepítésének, beállításának és a meglévő Microsoft infrastruktúrába illesztésének, valamint annak kiváltásának lépéseit tanulhatják meg a jelentkezők.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról