Szerző: Gálffy Csaba

2013. október 8. 11:39

Olcsóbban adja ugyanazt az AMD

Sem tikk, sem takk nem jött idén az AMD GPU-k között, vagyis sem a gyártástechnológia, sem a mikroarchitektúra nem kapott gyökeres újdonságot egyelőre. Új, ráncfelvarrott kártyák mégis jönnek, a legnagyobb újdonság azonban az árcsökkenés.

Lassan két éve, 2011 decemberében érkezett meg a piacra az AMD Tahiti kódnevű, az új Graphics Core Next architektúrára épülő GPU-ja, a Radeon 7970. Az új architektúrát bevezető 28 nanométeres lapka igen időtállónak bizonyult, ma is a gyártó vezető egychipes modellje. Tavaly nyáron kapott némi ráncfelvarrást a GHz Edition képében, ezt leszámítva változatlan a bemutatása óta. A gyártó legújabb bejelentése szerint ez a jövőben sem fog érdemben módosulni, a GPU a 2014-es kínálatnak is része marad, igaz, újabb ráncfelvarrást kap és nevet is vált. Ugyanilyen sorsra jut a 7xxx generáció több másik tagja is, belőlük áll fel az új, 2014-es portfólió legnagyobb része.

A felhasználó szempontjából azonban mindez teljességgel érdektelen. Az igazán fontos mérőszám, a teljesítmény/ár mutató az elmúlt két évben is fokozatosan javult, az "új" generáció bemutatkozásával pedig még jobb lesz. A 2011-es csúcskártya ugyanis idén már középkategóriás áron vásárolható meg, így adott árszinteken a teljesítmény növekedése annak ellenére folyamatos, hogy az abszolút értelemben a GPU teljesítménye gyakorlatilag azonos maradt.

AMD Radeon R9 280X - harmadik évét is megéri

Új nevezéktan

Az új kártyák bevezetésével nyugdíjba vonul a Radeonok korábbi elnevezési rendszere. Míg korábban a generáció-teljesítmény-alverzió (például 7+8+50) rendszerben állt össze egy GPU elnevezése, most helyet cserél a piaci pozicionálás és a generáció. Az új rendszerben az Rx rész a teljesítményosztályt, a háromjegyű szám első számjegye pedig a generációt jelenti, az utolsó két szám pedig az osztályon belüli szegmenst jelöli. Így az R9 280X-ban az R9 a csúcskategória, a 2-es a 2014-es generáció, a 80 pedig az R9 osztályon belüli teljesítményszintet jelenti. Ahogy látható, az AMD visszahozta az utótagok használatát is, az X-szel jelölt modellek valamivel gyorsabbak lesznek, mint a "simák", az utótagok száma pedig várhatóan a jövőben bővülni fog, a különböző órajelű kiadások megkülönböztetésére.

Sajnos ez a nomenklatúra sem oldja meg a GPU-k elnevezésének ősi problémáját, vagyis a teljesítmény és funkció együttes jelölését. A 2-essel jelölt generáció csúcsmodellje hiába érkezik majd a vadonatúj GCN architektúrával, az átnevezett termékek maradnak a GCN 1.0 és GCN 1.1 használatával, amely például nem támogatja az AMD legújabb TrueAudio technológiáját.

Öt átcímkézett modell

Az AMD tegnap három "új" kártyáról rántotta le a leplet: a Tahiti magot újrahasznosító R9 280X, a Pitcairn-alapú (7870 GE-t váltó) R9 270X és a Bonaire-t használó R7 260X mutatkozott be, ez utóbbi a 7770 ráncfelvarrott kiadása. A kártyákon található GPU-k fizikailag azonosak a korábbi kiadásokkal, apró szoftveres módosításokkal és a kártya átrajzolásával azért sikerült néhány új funkciót is elérhetővé tenni.

Az egyik ilyen újdonság, hogy a kártyák immár képesek három DVI/HDMI típusú monitort is egyszerre meghajtani, így az Eyefinity konfigurációk használatához nem feltétlenül szükséges a DisplayPort használata. További újítás, hogy a Pitcairn-alapú R9 270X tudja a PowerTune Boost funkciót, vagyis a rendelkezésre álló extra hőelvezés erejéig tudja a GPU órajelét és feszültségét feltornázni, így némi gyorsulás érhető el a túlmelegedés veszélye nélkül. A PowerTune Boost egyébként tisztán szoftveres megoldás, a driver és a firmware újraírásával implementálható.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az alsó kategóriás új modellek is átnevezéssel születnek, a korábban csak OEM-kiadásban, PC-gyártók számára elérhető Oland lapka végre kártyaként is megvásárolható lesz, a HD 8570/HD 8670 kártyákat hajtó GPU lesz fellelhető az R7 250-ben és R7 240-ben.

Ahogy feljebb írtuk, az új kártyák teljesítmény/árban hoznak új minőséget. Míg bemutatásakor a Radeon 7970 amerikai nettó ára 550 dollár volt, az újra kiadott, némileg magasabb órajelei nyomán kicsit gyorsabb R9 280X induló ára mindössze 300 dollár. Ugyanígy a Radeon 7870/R9 270X ára 350 dollárról 200 dollárra, a Radeon 7790/R7 260X-é pedig 150-ről 140 dollárra esett. Az árnyomásra egyébként az NVIDIA is azonnal árcsökkentéssel reagált, a GeForce GTX 660 ára 200-ról 180 dollárra, a GTX 650 Ti Boost pedig immár 130-150 dolláros ajánlott nettó áron kapható (1, illetve 2 gigabájt memóriával).

A csúcsmodell továbbra is titkos

Az AMD egyetlen valódi új terméke idén a csúcsmodell R9 290X lesz, ezt azonban sem a korábbi nagyszabású eseményen, sem most nem mutatta be a gyártó. A kiszivárgó adatok szerint a Hawai XT névre keresztelt GPU már a GCN 2.0-s mikroarchitektúrát használja, összesen 2816 stream egységgel. A GPU a meg nem erősített információk szerint 900 MHz-es névleges (1 GHz maximális) órajelen fut, az adatokkal való kiszolgálásért pedig igen széles, 512 bites memóriabusz felel majd. Az új GPU szintén a TSMC 28 nanométeres gyártástechnológiájával készül majd, ahogy a fent említett összes grafikus egység.

A pletykák szerint a GPU tervezésénél és a specifikációk véglegesítésénél az AMD szeme előtt az NVIDIA Titanja lebegett, az új kártya teljesítményét valamivel a zöldek csúcsmodellje fölé lőtték be. A rendkívül széles memóriabusz és a nagyméretű lapka (valamint a megcélzott szegmens) eredőjeként az R9 290X-re épülő kártyák nem lesznek olcsók, az előrendelhető limitált szériás, Battlefield 4-gyel kínált változatok bruttó 340 ezer forint körül érkezhetnek majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról