Szerző: Bodnár Ádám

2011. június 1. 10:04

Kevesebb x86, több RISC/UNIX szerver fogyott Magyarországon

A globális szerverpiac látványos lendületet kapott 2011 első három hónapjában, az IDC szerint mind az x86-os, mind a UNIX/RISC, mind a mainframe rendszerek szállításai túlteljesítették 2010 első negyedévének számait. Magyarországon ennél rosszabb a helyzet, a piac enyhén csökkent.

Az évkezdet nem hozta meg a 2010-ben elindult fellendülés folytatását a magyar szerverpiacon, amely továbbra is a 2008-ban kitört pénzügyi és gazdasági válság nyomait viseli magán. A gazdasági bizonytalanság közepette a vállalatok továbbra is csak a legszükségesebb új beruházásokat indítják el, a közszférában pedig még mindig állnak a beszerzések, ami érzékenyen érinti a szállítókat.

A virtualizációs projektek miatt kevesebb x86-os gép fogyott

Az IDC 2010-es adatai szerint tavaly már megindult némi fellendülés az x86-os szegmensben és nőtt az eladott szerverek darabszáma Magyarországon, az idei első negyedévben ennek nyoma sem volt - szakértők szerint ennek fő oka a gazdasági bizonytalanság. Másfelől az eladott x86-os rendszerek erősebbek, nagyobb kapacitásúak, mivel egyre több szervezet ismeri fel a virtualizációban rejlő hatékonyságnövelési lehetőségeket.

2011 első három hónapjában kevesebb mint 4 ezer szerver fogyott hazánkban, tudta meg a HWSW az IDC hazai képviseletétől, éves összehasonlításban a volumen 1,1 százalékkal apadt. Az eladott x86-os gépek száma enyhén csökkent, ezt nem tudták ellensúlyozni a növekedő RISC-eladások, tájékoztatta lapunkat Szécsi Gábor, az IDC elemzője. A piackutató cég adataiból az is kiderül, hogy az x86-os gépeken visszaszorulóban van a Linux, a Windows teret nyert a szabad operációs rendszer kárára. "Ezen már a vállalatok szerencsére egyre kevésbé spórolnak; tudatossá vált az operációs rendszer "igénylése" a vásárláskor, és a virtualizált gépekre olcsóbban megvásárolható OS is Windows arányának növekedését segíti elő" - mondta Szécsi Gábor. A Windows sikerének oka lehet az is, hogy az első negyedévben megérkezett az új Small Business Server.

Éledezik a RISC/UNIX szegmens

A RISC/UNIX gépek eladásai némiképp nőttek 2010 első negyedévével összevetve - Magyarországon ez a szegmens mindössze néhány tucat gépet tesz ki egy negyedévben, ezért már egyetlen, néhány gépre vonatkozó szállítási szerződés megkötése is érdemben befolyásolni tudja a piac mozgását. A HWSW információi szerint Magyarországon 2011 első három hónapjában a HP több üzletet is bonyolított közepes méretű Integrity SuperDome rendszerekkel, az IBM-nek volt egy nagy mainframe-migrációs projektje Power7 szerverekre, és végre a válság, illetve az Oracle-Sun összeolvadás miatt óvatos Solaris-ügyfelek is költeni kezdtek, amelynek örülhet az Oracle Hungary megújult szerverértékesítési csapata. A RISC-vásárlások többségét a pénzügyi és a távközlési szektor adja, de egy-egy ipari megrendelés is becsúszik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

2010 során mindhárom nagy szállító megújította termékkínálatát, a Nagy Kékhez megérkeztek a Power7-alapú szerverek, nem sokkal később a HP bemutatta a Tukwila-alapú Integrity-generációt, az Oracle pedig a SPARC64 VII+ processzorokkal frissítette a SPARC Enterprise M szervercsaládot. A technológiai frissítések Magyarországra is megérkeztek, ennek köszönhetően a piac pedig akár növekedhet is, de hogy ez megtörténik-e, abban döntő szerepe lesz az államigazgatási szektornak, amely a RISC/UNIX szervervásárlások majdnem felét adja.

Töretlenül nőnek a tárolóeladások

A tárolópiac folytatta a tavalyi menetelését, az első negyedév során közel 60 százalékkal emelkedett a gyártók által leszállított tárolókapacitás, amely meghaladta a 8000 terabájtot, miközben az árak folyamatosan csökkentek - az egységre jutó kapacitás sosem volt ennyire olcsó, jegyzi meg Szécsi Gábor. Ennek oka, hogy a vállalati tárolókban is elérhetővé váltak az olcsó, nagy kapacitású, 2-3 terabájtos SATA merevlemezek. A gyors árcsökkenés az SSD-k elterjedésével lassulhat le vagy fordulhat majd meg, de a flash memóriás háttértárak használata a vállalati rendszerekben ma még  nem számottevő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról