Kipróbáltuk: mit ad nekünk ma az LTE?

Korábban több szakemberrel beszélgetve viccelődtünk azon, hogy nincs még egy olyan technológiai iparág, mely annyi hárombetűs rövidítést tartalmazna, mint a mobiltávközlés. Itt van mindjárt a GSM, a mindenek felett álló szabvány, de az infrastruktúra elemeit is szokás így rövidíteni, BTS, MSC, RRU, BBU, TRx, SDR - és most itt az LTE, ami a meglehetősen semmitmondó Long Term Evolution, vagyis szabad fordításban nagyjából a "hosszú távú fejlődés" szavakból áll össze. Nem csoda, hogy ezt a teljesen eladhatatlan műszaki szakzsargont a marketing hamar átkeresztelte 4G-vé.

Három és fél generáció

Ezt a névadási gyakorlatot követi a Magyar Telekom is, ahol idén októberben indult el az LTE-szolgáltatás széles körű, úgynevezett friendly user tesztje. Ebbe a szolgáltató a műszaki divízió munkatársai mellett már bevont külsős partnereket, így többek közt újságírókat is, a HWSW is kapott egy SIM-et és egy "4G"-s modemet, amit a Huawei gyárt, és ami egyébként jelenleg az egyetlen olyan támogatott eszköz a magyar T-Mobile-nál, amivel használni lehet a szolgáltatást.

Kissé csalóka a kép, de a modem anélkül is méretes

Bár az LTE-vel kapcsolatban a legtöbb szakavatott felhasználónak azonnal az irgalmatlanul gyors, vezetékes hálózatokat megszégyenítő le- és feltöltési sebesség jut eszébe, a technológia valójában jóval többet képes nyújtani ennél, bár tény, hogy eleinte valószínűleg a gyors adathálózatok kapcsán fogják a legtöbbször elpufogtatni a hárombetűs rövidítést. Az LTE-hálózatok, különösen azok legújabb generációs változatai, melyek már a még lehetetlenebb elnevezésű LTE Advanced szabványra épülnek (kíváncsian várjuk, ezeket mire kereszteli majd a marketing) a hatékonyabb adattovábbításon túl hang- és szöveges üzenet továbbítására is képesek (VoLTE), és tényleg megreformálhatják a mobiltávközlést.

Mielőtt túlságosan elmerengenénk az eljövendő technológiák által nyújtott szinte korlátlan lehetőségeken, kicsit térjünk vissza a jelenbe, 2011 végére, 2012 elejére! Ez az az időszak kis túlzással egy új korszak kezdete, amikor az LTE-szolgáltatás kereskedelmi üzemben is elindul Magyarországon, elsőként a T-Mobile hálózatán, a hosszas belső felkészülési időszakot, majd a néhány hónapos nyílt(abb) tesztet követően. Mivel itthon ma mindhárom mobilszolgáltató a hálózatát modernizálja, ezért adta magát, hogy valaki ezzel párhuzamosan elinduljon az LTE-vel - az innovátor szerepét ezúttal is a T-Mobile vállalta magára, a cég régi partnerével, az Ericssonnal közösen építi a hálózatot. LTE első körben csak Budapesten lesz, aztán majd ahogy hozza az élet, meg a frekvenciaaukció(k), jöhet a vidéki terjeszkedés.

Egyelőre csak nagyvárosokban

A T-Mobile jelenlegi, LTE-alapú rendszere eleve nem vethető be hatékonyan a vidéki régiókban, legfeljebb a nagyobb vidéki városokban, mivel a hálózat az 1800 MHz-es frekvenciasávban üzemel, ez a frekvencia pedig hullámterjedési karakterisztikája miatt sűrűn telepített bázisállomásokat kíván a megfelelő lefedettségi, szolgáltatásminőségi paraméterek eléréséhez. A T-Mobile a tesztet 80 LTE-bázisállomással indította, mostanra körülbelül 240-nél jár, a további bővítési tervekről egyelőre kevés konkrétumot tudni.

Az operátor egy 10 MHz széles frekvenciablokkban biztosítja az LTE-szolgáltatást, jelenleg kizárólag adatátviteli célokra. Ezekkel a paraméterekkel letöltési irányban elméletileg nagyjából 60-65 Mbps sávszélesség biztosítható ideális körülmények közt, persze csak akkor, ha az adott cella kapacitásain nem kell osztozni. Belegondolva abba, hogy a T-Mobile hálózatán jelenleg szép számmal vannak olyan 3G-s állomások, melyek legfeljebb 7,2 Mbps-t tudnak letöltési irányban, ez tényleg hátborzongató tempónak tűnik, és marketingszempontból abszolút indokolhatja a generációváltást.

A számok tehát papíron jól mutatnak, bár a T-Mobile bölcs előrelátásról tanúbizonyságot téve ezúttal nem kommunikál sebességértékeket az LTE-hálózaton, mondván az ügyfél csak észreveszi majd, hogy "4G-s" hálózatot használ. Kíváncsi voltam, én észreveszem-e, úgyhogy több mint két hónapon át a T-Mobile-tól kapott Huawei modemen keresztül használtam az internetet az irodában (ahol szerencsére megfelelő paraméterekkel rendelkező LTE-hálózat van), pont ugyanúgy, mint korábban, amikor a HWSW szerkesztőségébe bekötött UPC internetkapcsolaton keresztül kommunikáltam. Időközben azért elvégeztem csaknem 200 méréssorozatot is, ami több szempontból is meglepő eredménnyel zárult.

Apám, ez gyorsabb, mint a UPC!

Kezdjük azzal, hogy a rendszer beüzemelése korántsem triviális, az LTE szolgáltatás ugyanis egyedi APN-t használ, ezt a modem egyébként korrekt módon összerakott szoftverében kell felparaméterezniük a felhasználóknak. A Huawei modem csatlakoztatása után az a körülbelül másfél perc, míg hálózatot talál a rendszer elsőre egy örökkévalóságnak tűnik (mondjuk azt továbbra sem értem, miért nem lehet ezt a folyamatot lényegesen lerövidíteni). Csatlakozás után irány a speedtest.net mérőoldal, Magyar Telekom szerver fixen beállít, begin test. 41 Mbps-sel jön le az adat, 16-tal megy fel - apám, ez gyorsabb, mint a UPC 32-es duplex csatlakozása! Ping 59 ms. Na ezt nem nagyon értem, de mindegy, a sávszélesség annyira elkápráztat, hogy rámérek még egyszer: 41/18 Mbps, pingidő 33 ms. Hihetetlen.

Rakom ki az eredményeket Twitterre, Facebookra, felhívom anyámat is, képzelje el, micsoda katarzist élek már át, itt van nálam a jövő egy szeletkéje. Használni kezdem a rendszert, minden működik teljesen magától értetődően, nem szakadozik, nem akadozik, hiába tesztrendszer, úgy érzem, az életemet rá merném bízni. Aztán pár nap alatt múlik a lelkesedés, minden csoda három napig tart, minden jóhoz hozzászokik az ember - nagy igazságok -, úgyhogy higgadt fejjel belevágok a rendszer tartós tesztjébe, ha már egyszer ezzel a céllal kaptuk a T-Mobile-tól a SIM-et és a modemet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az első, és számomra talán legfontosabb tapasztalat, hogy a két hónapnyi tesztelés során a rendszer egyszer sem bicsaklott meg, vagy maradt ki órákra, így egyszer sem kellett visszaállnom a vezetékes internet használatára, pedig egy tesztrendszernél - sőt olykor az éles rendszereknél is - ez bizony előfordulhat. Nem számítok nehézfiúnak, a napi munkám során az internetet elsősorban weboldalak böngészésére használom, néha videózok, letöltök egy kisebb-nagyobb állományt. Azért a két hónap alatt összehoztam nagyjából 20 gigabájt forgalmat a T-Mobile LTE-modemmel, ami őszintén meglepett, de hangsúlyozom, ezen kívül más - kellemetlen - meglepetést nemigen tartogatott a szolgáltatás a számomra.

Mérve jó

A használat során folyamatosan mértem a hálózat sebességparamétereit, naponta többször is, különböző időszakokban, a már említett, bárki által kipróbálható speedtest.net oldal használatával. A mérések során fontos szempont volt, hogy a tesztszerverek a Magyar Telekomnál üzemeljenek, hogy ezzel a rádiós hálózatból ténylegesen, optimális helyzetben kifacsarható legjobb értékeket kapjam.

Letöltési sávszélesség (Mbps), mérési időtávlatban. A nagyobb érték a jobb.

Letöltési sávszélesség (Mbps), csökkenő sorba rendezve. A nagyobb érték a jobb.

A közel 200, ugyanazon a ponton elvégzett mérés meglepetésemre elég széles szórást mutatott, így letöltési irányban a csúcs elérte az 52 Mbps-t (ez már közelít a tényleges maximum értékhez), a minimum pedig nem egészen 5 Mbps volt, 34,63 Mbps mérésátlaggal. Az időtávlati grafikont elemezve jól látszik, hogy ahogy a cellák nagyobb terhelést kaptak, úgy esett vissza a sávszélesség - ez a mobiladat-hálózatoknál természetes jelenség, hiszen a cella kapacitásai végesek, és minél több kliens osztozik rajtuk, annál kisebb lesz a végpontokon elérhető sebességérték.

Feltöltési sávszélesség (Mbps), mérési időtávlatban. A nagyobb érték a jobb.

Feltöltési sávszélesség (Mbps), csökkenő sorba rendezve. A nagyobb érték a jobb.

A feltöltésnél sokkal kevésbé jelentkezett ez, hiszen a kliensek a hálózat irányába rendszerint jóval kevesebb adatot küldenek mint amennyit kapnak. Mindez stabilabb feltöltési értékeket eredményezett a mérések során, a maximum 18,61 Mbps volt, a minimum 8,56, a mérésátlag 14,40 Mbps-nél állt meg - itt említeném meg, hogy jelenleg nagyjából ennyit tudnak (elméletben) a leggyorsabb HSUPA-hálózatok letöltési irányban felmutatni.

Válaszidő (ms), növekvő sorba rendezve. A kisebb érték a jobb.

A válaszidőt viszont nem értem. A teljesen IP-alapokra helyezett LTE-hálózatoknál a pingidőnek közelítenie kell a vezetékes hálózatok által biztosított késleltetési értékeket, a T-Mobile LTE-hálózata azonban ebben a tekintetben csak elvétve tudott versenyre kelni az irodai kábelnettel. A leggyorsabb mért válaszidő 14, a leglassabb 77, az átlag pedig 36,5 milliszekundum volt, ami persze nem rossz, és valójában minden létező felhasználási területre alkalmas, de ennek akkor is illene jobbnak lennie. Talán a hálózat belső optimalizálásával, vagy más típusú eszközzel javulni fog az érték, kíváncsian várom.

Tényleg jövőbe mutat

Ha a címben feltett kérdésre keresem a választ, az LTE elsősorban nagyon gyors, a korábbi 3G-s rendszerekhez képest ideális esetben kimérhetően 5-10-szer gyorsabb mobiladat-hálózatot biztosít számunkra. Ezt a sebességugrást értelemszerűen egy olyan felhasználó tudja igazán értékelni, aki nap mint nap nagyobb állományokat mozgat, jól látható legalábbis, hogy az LTE pusztán a weboldalak böngészgetése során vajmi kevés előnyt biztosít a modern, all-IP alapú 3G-s hálózatokhoz képest.

Az LTE másfelől szükséges technológiai előrelépés, mellyel a mobilszolgáltatók biztosítják, hogy a következő években is képesek lesznek elegendő kapacitással kiszolgálni ügyfeleiket. Vitathatatlan, hogy kapacitásra itthon a legnagyobb ügyfélbázissal rendelkező T-Mobile-nak van a leginkább szüksége, nem véletlen, hogy a magenta szolgáltatónál januártól élesben is indul az LTE, jövőre ezzel együtt biztos, hogy látni fogunk hasonló, vagy akár még ígéretesebb megvalósításokat a versenytárs szolgáltatók részéről is.