:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. szeptember 12. 11:14

Újabb kapuk nyílhatnak meg az OpenAI előtt

Együttműködésének új feltételeit rögzítette előzetesen az OpenAI és a Microsoft, ami lehetőséget fog adni a ChatGPT-fejlesztőnek arra, hogy profitorientált szervezetként terjeszkedjen tovább.

Hatósági jóváhagyás után több mint 100 milliárd dolláros részesedéssel fog rendelkezni az OpenAI-ban a szervezet nonprofit anyavállalata, mely továbbra is a felügyeletért lesz felelős. A közelmúltban 500 milliárd dollár értékűre becsült AI-startup fogalmazása szerint a kialakuló új struktúrával a világ egyik „legjobban finanszírozott filantróp” szervezetévé válik, és további tőkebevonásban reménykedik. Bret Taylor, a vállalat elnöke nyíltan úgy fogalmazott, hogy az OpenAI nonprofit szervezetként indult, és továbbra is az marad irányítását illetően. Más téren azonban újraszerveződés várható.

A fejlesztőlabor újradefiniálni készül az egyik fő támogatójának számító Microsofttal való barátságát is, és nem kötelező érvényű szerződésben rögzítették egy jövőbeli megállapodás részleteit a partnerség következő szakaszára vonatkozóan. A redmondi cég már 2019-ben jelentős összeget, 13 millárd dollárt fektetett be az OpenAI-ba, évekkel azelőtt, hogy a ChatGPT még egyáltalán nyilvánosan hozzáférhetővé vált. 2023-ban a Microsoft további 10 milliárd dollárt fektetett be, kizárólagos jogokat szerezve az OpenAI szoftverek Azure-on keresztüli értékesítésére. Az évek óta tartó partnerség keretei azonban fojtogatóvá kezdtek válni az OpenAI növekedésével, mivel az AI-fejlesztőnek nagyobb számítási kapacitásra van már szüksége, mint amennyit a hatalmas Microsoft tudna számára biztosítani.

opoenaikapuk

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A megállapodás lehetővé teszi az OpenAI számára, hogy profitorientált közhasznú társaságként folytassa működését, az átállási folyamat vélhetően az év végéig lezárulhat. Az irányítás továbbra is marad a nonprofit szervezeti ág alatt. A nem kötelező érvényű megállapodás értelmében a Microsoftnak a későbbiekben is elsődleges hozzáférése lesz a cég technológiáihoz, de versenyeznie kell más felhőszolgáltatókkal, mivel az OpenAI jelentősen szeretné kibővíteni a felhőpartnerségeket a növekvő kapacitásigényből adódóan. Nagy fókuszt kap a következő időszakban például a Stargate projekt, amely magában foglalja az Oracle-lel és a Google-lel kötött megállapodásokat. A felek nem hozták nyilvánosságra a megállapodás kizárólagossági részleteit, egyelőre a feltételeik véglegesítésén dolgoznak.

Az év első felében egyre erősebb kritikák érték az OpenAI szervezeti struktúráját, ami komoly vita tárgyává azután vált, miután a cég aktívan dolgozni kezdett azon, hogy alaptevékenységét profitorientált haszontársaságként végezze a jövőben. Az eredeti terv szerint az új rendszerben a céget a továbbiakban nem a nonprofit igazgatótanács irányította volna, és bár nonprofit szervezeti része továbbra is működött volna, de kisebbségi részesedéssel a profitorientált társaságban. Utána a ChatGPT-fejlesztő váratlanul bejelentette, hogy továbbra is az alapító, nonprofit működő igazgatótanács irányítása alatt maradna, és a kritikusok nyomása miatt eláll attól a tervétől, hogy profitorientált vállalatként leválassza kereskedelmi tevékenységét. A nonprofit szervezet leányvállalata korlátolt felelősségűből (LLC) közhasznú társasággá kíván alakulni (PBC), ami garantálja, hogy a tulajdonosi érdekek mellett a kitűzött célokkal összeegyeztethető döntések szülessenek. 

A 2015-ben nonprofit szervezetként indult vállalkozás 2019 óta egyedi hibrid struktúrában működött, az úgynevezett „capped-profit” modellben, így két részből állt: az OpenAI LP profitorientált vállalatból és a non-profit anyavállalatból. Ez a felépítés lehetővé tette számára, hogy dollármilliárdokat gyűjtsön külső finanszírozás révén, és rendelkezzen a technológiai startupok bizonyos jellemzőivel, például hogy tőkét osszon szét az alkalmazottak számára. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.