:

Szerző: Koi Tamás

2025. február 14. 11:12

Minden chipgyártásra szánt támogatást felülvizsgálhat az USA

Minden, már megkötött, illetve tárgyalás alatt álló, félvezetőgyártásra szánt dotációs szerződést felülvizsgálna a Trump-adminisztráció, ezzel párhuzamosan lassulhat a megítélt támogatások folyósítása is.

Az összes, már megkötött támogatási szerződést újratárgyalna, illetve számos, a támogatások igényléséhez szükséges feltételt megváltoztatna a Fehér Ház a Biden-adminisztráció által gründolt CHIPS Act dotációs törvényben - írja bennfentes forrásokra hivatkozva a Reuters.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az amerikai félvezetőgyártás felvirágoztatására létrehozott, 39 milliárd dolláros dotációs alap szabályai pontosan hogyan és mikor változhatnak, illetve született-e már az ügyben konkrét döntés. Egyes félvezetőipari szereplők azonban a napokban arról kaptak tájékoztatást, hogy a Trump-adminisztráció vizsgálat alá vont több olyan kondíciót is, melyeket Donald Trump beiktatása óta hozott elnöki rendeletei érinthetnek.

Az értesülések szerint a felülvizsgálati folyamat egyaránt lassíthatja a program bírálati és folyósítási szakaszait.

trump_wafer

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A Reuters több forrása is arról számolt be, hogy a Fehér Ház a támogatási alap számos keretszabályával nem ért egyet, melyet egyébként Donald Trump a kampánya során többször is hangsúlyozott. Az egyik ilyen kritika volt az elnök részéről, hogy jóllehet a CHIPS Act célja, hogy a félvezetőgyártást visszahozza amerikai földre, nincsenek kellő garanciák arra nézve, hogy az odaítélt támogatásokból az érintettek külföldi érdekeltségeiket finanszírozzák.

Külföld alatt jelen esetben leginkább Kínát kell érteni, egy forrás szerint legalábbis az elnököt frusztrálja, hogy egyes, támogatást elnyert cégek a szerződéskötést követően több tengerentúli beruházási projektet is bejelentettek.

A CHIPS Act támogatási keret legnagyobb várományosainak, így az Intelnek, a TSMC-nek, a Samsungnak és az SK Hynixnek kivétel nélkül vannak gyártóüzemei Kínában is. Az említett cégek közül az Intelnek eddig a megítélt támogatásból 2,2 milliárd, a TSMC-nek pedig 1,5 milliárd dollárt már folyósított a Chips Program Iroda.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

1

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.