:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. június 20. 12:30

IDC: Átmeneti, hogy kevesebb AR/VR-headset fogy

Az AR/VR-headsetek globális szállításának meredek éves csökkenése a piaci átalakulás eredménye lehet, de ez csak átmeneti időszak az IDC szerint.

Az IDC friss adatai alapján a szállított kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) headsetek mennyisége 67,4 százalékkal esett vissza 2024 első negyedévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A piackutató szerint a szállítmányok csökkenésén azért sem lehet meglepődni, mert az immerzív technológiák fogyasztói piacára megérkeztek más kategóriák is, például kevertvalóság-eszközök (MR).

Az IDC nemrég módosította a „headsetek” taxonómiáját is, két új fogalmat érintve: a kevert valóság (MR) esetén az eszköz takarja a felhasználó szemeit, de a valódi világot is láthatóvá teszi külső kamerák segítségével, míg a bővített valóság (ER) esetén átlátszó kijelzős eszközről van szó, mely másik eszközről tükröz tartalmat, vagy egyszerű heads-up kijelző.

A negyedév során továbbra is a Meta szerezte a legjelentősebb piaci részesedést, míg az Apple piacra lépésével rögtön a második helyen landolt. A többi meghatározó szereplő közt említhető a ByteDance, az Xreal és a HTC.

A piacon jelentősebb mozgások is vannak mostanában a vállalati felhasználásra szánt termékeknél, a Microsoft június elején jelentette be, hogy újabb elbocsátásokat tervez, ami nagy számban érinti a HoloLens 2 kiterjesztettvalóság-headseten dolgozó szakembereket, és a termék eddig nem aratott különösebben nagy sikert. Közben január végén elrajtolt az Apple méregdrága Vision Pro headsete, ami egyértelműen az üzleti felhasználókat célozza, és bár a termékek az előrendelés alatt jól fogytak, a cég áprilisban közölte, hogy az alacsony kereslet miatt leállította az eszköz gyártását.

smartglasses

Hello, itt az idei SYSADMINDAY!

Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.

Hello, itt az idei SYSADMINDAY! Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.

A napokban kiszivárgott, hogy a cupertinóiak dolgoznak a Vision Pro olcsóbb verzióján, ami 2025 végén kerülhet piacra. Mindeközben a Vision Pro második generációs csúcsmodelljének fejlesztését jelenleg szüneteltetik, az olcsóbb alternatívát priorizálva. Ugyan nincs kizárva annak lehetősége, hogy később érkezik a második generációs utód, egyelőre más stratégiát követ a vállalat, ennek megfelelően csoportosítja a szakmai erőforrásokat is. A Vision Pro július közepétől két EU-s tagországban, Franciaországban és Németországban is megjelenik majd, egyelőre ismeretlen fogyasztói áron - utóbbit követően várhatóan megnyílik a lehetőség a headset egyszerűbb magyarországi forgalmazása iránt is.

Jitesh Ubrani, az IDC kutatási menedzsere szerint egyértelműen látszik, hogy feltörekvőben a kevert valóság, míg a VR-headsetek iránti érdeklődés halványulni fog. A fogyasztóktól egyre több figyelem irányul majd az extended reality eszközök felé, melyek AI-jal és heads-up kijelzőkkel válnak vonzóvá.

A kutatócég előrejelzése szerint a headsetek szállításai az év végén ismét emelkedésnek indulhatnak az elérhetőbb árú modellek megjelenése miatt, 7,5 százalékos növekedésre lehet számítani 2023-hoz képest.

A K8s annyira meghatározó technológia, hogy kis túlzással szinte az összes IT-szakemberre nézve karrier-releváns.

a címlapról