Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. június 19. 13:00

Olcsóbb Vision Pro-ra fekszik rá az Apple

A második generációs csúcs-headset fejlesztése helyett egy alacsonyabb árkategóriára lövő hardverre összpontosít az almás cég, ami 2025-ben jelenhet meg.

Az Apple épp egy hete jelentette be, hogy első AR/VR headsete, a Vision Pro a hónap végén debütálhat először három ázsiai piacon, Kínában, Japánban és Szingapúrban, majd júliusban négy európai országban és Kanadában. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Apple Kínában is alaposan megkéri a Vision Pro árát, sőt, az ázsiai országban a headsetért 30 ezer jüant kell fizetni, ami napi árfolyamon számolva 4190 dollárnak felel meg, azaz majdnem hétszáz dollárral több az amerikai kiskereskedelmi árnál.

A The Information szerint azonban nem lesz mindig annyira drága a méregdrága headset, belsős források elmondása szerint a cég már dolgozik a Vision Pro olcsóbb verzióján, ami 2025 végén kerülhet piacra. Mindeközben a Vision Pro második generációs csúcsmodelljének fejlesztését jelenleg szüneteltetik, az olcsóbb alternatívát priorizálva. Ugyan nincs kizárva annak lehetősége, hogy később érkezik a második generációs utód, egyelőre más stratégiát követ a vállalat, ennek megfelelően csoportosítja a szakmai erőforrásokat is.

visinpro

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Ugyan nem tudni, hogy konkrétan milyen árkategóriában indulna a hozzáférhetőbb headset, a 3500 dolláros kezdőárnál alacsonyabb szinten sikerülhetne felvenni a versenyt olyan konkurensekkel szemben, mint mondjuk a Meta Quest. A lap informátorai szerint a cég 1500 dollár köré lőhet, ami egy csúcskategóriás iPhone ára.

Az olcsóbb termék egyben másfajta mérnöki kihívásokat jelent, mivel úgy kell költséghatékonynak lenni, hogy ne csorbítsa jelentősen a felhasználói élményt. Az Apple szeretné könnyebbé is tenni a terméket, miután az egyik legtöbbet hangoztatott negatív visszajelzés az eszközzel kapcsolatban annak súlya.

A Vision Pro július közepétől két EU-s tagországban, Franciaországban és Németországban is megjelenik majd, egyelőre ismeretlen fogyasztói áron - utóbbit követően várhatóan megnyílik a lehetőség a headset egyszerűbb magyarországi forgalmazása iránt is.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.