:

Szerző: Koi Tamás

2024. május 30. 10:15

Gyatra évet tudhat maga mögött a hazai e-kereskedelem

A 2023-as év összességében meglehetősen gyatra képet fest a hazai e-kereskedelem állapotáról, legalábbis ami a legnagyobb webáruházak forgalmát illeti. A magyar mezőny stagnál, egyedül az FMCG-szereplők tudtak értékelhető növekedést felmutatni. A Temu közben a harmadik legismertebb webáruház lett itthon.

Sok jót nem lehet elmondani a hazai e-kereskedelem 2023-as évéről a GKID 2015 óta készülő toplistájának friss kiadása alapján, mely ezúttal is a 15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő, a 10 legnagyobb FMCG-szereplő (élelmiszer és háztartási cikk) és a 13, éves szinten ötmilliárd forint feletti forgalmat generáló hazai webáruház eredményeit összesíti. Új elem a statisztikákban az ismertségi sorrend alapján felállított rangsor, melyben mindjárt harmadik helyen szerepel a tavalyelőtt Európában még nem is létező Temu.

Ami nem változott: az eTOPLISTA élén továbbra is az eMAG áll, a második helyezett pedig az Alza, melyek a GKID szerint sokat közeledtek egymáshoz 2023-ban, legalábbis ami a forgalmi mutatókat illeti. A dobogó harmadik fokára ugyanakkor előrelépett a cseh illetőségű Kifli.hu, maga mögé utasítva a Media Marktot. A forgalom alapján felállított listán a legnagyobb, teljes mértékben magyar tulajdonú webáruház az Euronics, mely a hetedik helyet foglalja el.

gkid-mc_etoplista2023_ig-01

A számokat tekintve ugyanakkor kevésbé van okuk az örömre a top15-ös listán szerepőknek: 2023-ban a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 542,5 milliárd forint volt, ami összességében 4%-os csökkenés 2022-höz képest, ráadásul a mezőny összetétele ezúttal teljes egészében megegyezik az egy évvel korábbi mezőnnyel. Mindezt úgy, hogy a top15-ből hat kereskedő forgalma csökkent, kilenccé viszont nőtt, de közülük is csak öten tudtak az infláció feletti növekedést elérni.

A sikeres – azaz teljesített – rendelések tekintetében némileg pozitívabb a kép, ebben a mutatóban év/év alapon 2%-os növekedést ért el a 15 legnagyobb online kereskedő - mutat rá a GKID.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A 10 legnagyobb online FMCG kereskedő mezőnye kiegyensúlyozottabb évet zárt 2023-ban. A listán nevesített 10 kereskedőből mindössze egy szereplő csökkent 2023-ban, a bővülést elérő cégek között az átlagos éves növekedés 36% volt. A TOP10 FMCG kereskedő összesített online forgalma bruttó 124,6 milliárd forint volt 2023-ban, ami 25%-os bővülést jelent egy év alatt. Az FMCG mezőny legnagyobb növekedést elérő szereplője a Wolt Market lett.

A piac kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező, évi ötmilliárd forintos forgalmat elérő szereplőinek a száma nem változott 2023-ban, a lista továbbra is 13 céget számlál, melyek összességében 156,8 milliárd forintos forgalmat értek el tavaly - ez mindössze 1%-os növekedés 2022-höz képest.

gkid-mc_etoplista2023_ig-02

Újdonság a tavalyi évre vonatkozóan az ismertség alapján felállított sorrend. Ebben a mezőnyben az első két helyezett – az eMAG és az Alza – megegyezik a forgalmi rangsor első két helyezettjével, ám a harmadik helyre már a TEMU került, ami jelzi a kínai óriás magyar e-kereskedelmi piacra gyakorolt hatását.

A 15 legismertebb kereskedő mezőnyében a TEMU mellett a Shein és az Aliexpress is stabil kínai szereplők, rajtuk kívül komoly ismertséggel bírnak még a nemzetközi webáruházként működő – magyar operáció nélküli – divat és szépségipari kereskedők, mint az About You, Bonprix, H&M, eCipő vagy épp a Notino. A legismertebb 15 e-kereskedő mezőnyében is érintett a három legnagyobb magyar webáruház, csak épp fordított sorrendben: a Pepita a 6. az Aqua a 14. míg az Euronics a 15. a mezőnyben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.