Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. június 28. 11:46

Teljesen a felhőbe mozgatná a Windows-t a Microsoft

Belsős prezentáción keresztül rajzolódott ki, milyen irányt vehet a Windows operációs rendszer fejlesztése a fogyasztói oldalon a hosszútávú jövőben.

A Microsoft a Windows 365-tel már tett lépéseket afelé a kereskedelmi oldalon, hogy a Windows egyre több elemét helyezze a felhőbe, de a jelek szerint hasonló tervei vannak a fogyasztói szegmensben is. A redmondi cég egy 2022-es belsős prezentációban mutatta meg cégen belül azon hosszútávú tervét, hogy a Windows 365 termékre építkezve a Windows operációs rendszer bármilyen eszközre streamelhető legyen a felhőből.

A Windows 365 egy olyan szolgáltatás, amely a Windows 10, vagy Windows 11 teljes verzióját streameli az eszközökre, és eddig csak a kereskedelmi ügyfelekre korlátozódott, de a Microsoft ugyanezt szeretné tenni a Windows 11-gyel úgy, hogy szélesebb kör számára teszi elérhetővé előfizetéses szolgáltatás keretén belül. A belsős dokumentum a folyamatban lévő FTC-Microsoft meghallgatás részeként került nyilvánosságra, mivel a cég általános játékstratégiáját is magába foglalja, illetve hogy az miként kapcsolódik a vállalat más részeihez. 

windows

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Windows 11 felhőbe való átterelése annak a hosszútávú elképzelésnek a része, amely szerint a felhő lehetővé teszi majd, hogy a mesterségesintelligencia-alapú szolgáltatások határozzák meg a felhasználó digitális élményeit. A dokumentum alapján egy jövőbeli frissítés tartalmazni fogja a Windows 365 rendszerindítás lehetőségét, amivel a Windows 11-es eszközök a Windows helyi verziója helyett közvetlenül egy Cloud PC-példányba jelentkezhetnek be. 

A prezentáció egy másik diájáról az is kiderül, hogy a Microsoft szerint a Chromebookok egyre nagyobb fenyegetést jelentenek, így szükséges lesz növelni a Windows kereskedelmi értékét, a hosszú távú lehetőségek közt említve a felhőalapú PC-k használatának növelését a Windows 365 rendszerrel. A redmondiak már jó ideje fektetnek be a felhőbe szép sikerekkel: ott az Xbox Cloud Gaming, és az olyan szolgáltatások, mint a Microsoft Office, az évek során szintén átkerültek a felhőbe, így logikusnak tűnik, hogy a Windows jövőjét is ennek fényében tervezi.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.