:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. március 22. 12:21

Részvényesek perlik a Metát szexuális bűncselekmények okán

A Meta tisztségviselői állítólag nem tettek eleget a kötelezettségeiknek, és nem lépnek fel kellően hatékonyan a platformjaikon terjedő szexuális kizsákmányolás és a kiskorúak becserkészése ellen.

Per indult Mark Zuckerberg és a Meta más vezetői ellen a delaware-i bíróságon azzal váddal, hogy a tisztviselők nem tettek érdemi ellenlépéseket a vállalat által működtetett közösségi platformokon, így a Facebookon és az Instagramon zajló, szexuális kereskedelemhez és gyermekek kizsákmányolásához kapcsolódó bűncselekmények ellen.

A közösségi óriás ellen irányuló panaszt a cég részvényeit birtokló nyugdíj- és befektetési alapok hozták nyilvánosságra. A dokumentumok szerint a Meta vezetése és igazgatósága nem védte meg a társaság és a részvényeseik érdekeit azzal, hogy figyelmen kívül hagyta felületein a bűncselekményekre egyértelműen utaló bizonyítékokat, sőt mi több élesen úgy fogalmaz, hogy mivel a Meta nem adott tájékoztatást arra vonatkozóan, hogyan lép fel a probléma ellen, ezért arra lehet következtetni, hogy tudatosan segíti elő a szex- és emberkereskedelmet.

facebook-chairman-ceo-zuckerberg-testifies-house-financial-services-committee-hearing-washington

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Meta közleménye szerint egyértelműen tiltja a szexuális kizsákmányolást, és a keresetben olvasható vádak félreértelmezik a cég erőfeszítéseit. Zuckerberg, a Meta milliárdos társalapítója és vezérigazgatója 2019-ben a Kongresszus előtt egyszer már nyilatkozott arról, hogy a gyermekek kizsákmányolása „az egyik legsúlyosabb fenyegetés, amire összpontosítunk”. 

A Metát régóta vádolják azzal, hogy platformjai terepet szolgáltatnak a szexuális visszaéléseknek. 2021. júniusában a texasi legfelsőbb bíróság elé került egy ügy, amiben három áldozat azért perelte a közösségi óriást, mert bántalmazóik a Facebookon keresztül szemelték ki és cserkészték be őket. A technológiai cég ezen felül több száz, tizenévesek és fiatalok családtagjai által kezdeményezett üggyel néz szembe, akik szerint a gyerekek mentális problémái a Facebook és az Instagram addiktív gyakorlataival magyarázhatók.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.