Szerző: Koi Tamás

2023. január 2. 10:02

2022 legnagyobb akvizíciójával kezdődik 2023

Január 3-án lesz annak a trösztellenes pernek az első meghallgatása, melynek kimenetele döntő lehet a tavalyi év legnagyobb akvizíciós ügylete, az Activision Blizzard 69 milliárd dollár értékű felvásárlása sikerét illetően.

Holnap az első meghallgatási nappal kezdetét veszi a tavalyi év - illetve minden idők - legnagyobb akvizíciós ügyletét, az Activision Blizzard 69 milliárd dollár értékű felvásárlását érintő antitröszt-per az Egyesült Államokban. A pert a helyi jogrendnek megfelelően a versenyügyekben illetékes Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (angol rövidítése FTC) indította tavaly decemberben abban a reményben, hogy a bíróság versenyellenesnek minősíti és blokkolja majd a dealt.

A bizottság által benyújtott panasz azt állítja, hogy a megállapodással a Microsoft a világ harmadik legnagyobb videójáték-kiadójává hízlalná fel magát, aminek révén számos eszköz állna rendelkezésére ahhoz, hogy torzítsa a piaci versenyt: a legnépszerűbb Activision játékok tulajdonjogát birtokolva árakat emelhet, vagy megpróbálhatja a játékosokat a saját platformjai és szolgálatásai felé terelni.

cod_mw2

Az FTC szerint az üzlet a felhőalapú játékszolgáltatások feltörekvő piacát is érintheti, ahol a Microsoft az Xbox Game Pass nevű előfizetéses szolgáltatásával van jelen, így a felvásárlás óriási hatással lehet egy több milliárd dolláros iparág jövőjére is.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Microsoft eközben továbbra is azon az állásponton van, hogy a felvásárlás valójában élénkíthetné a versenyt, és több lehetőséget teremtene a játékosok és játékfejlesztők számára. Bobby Kotick, az Activision vezérigazgatója egy dolgozóknak küldött levélben decemberben úgy vélekedett, hogy bár a per híre aggasztó lehet, de továbbra is bízik abban, hogy végül lezárulhat az üzlet, és szerinte „hatalmas hiba lenne” az FTC részéről, ha ellehetetlenítené a felvásárlást.

Az FTC beadványának sorsa amerikai versenyjogi szakértők szerint az egyik első, komoly próbatétele lehet annak, hogy a Biden-adminisztrációnak sikerülhet-e erőből a nagy helyi multik dominanciáját kordában tartani, netán letörni, vagyis a per végkimenetelét nem csak a két érintett társaságnál figyelik árgus szemekkel, hanem a technológiai ipar olyan nagyjainál is, mint a Meta, az Alphabet vagy éppen az Amazon.

Független szakértők szerint ugyanakkor jelen esetben nem lesz könnyű dolga az FTC-nek, ha meg akarja győzni az ügyben eljáró bírót, tekintve, hogy a Microsoft számos olyan önkéntes vállalást fogalmazott meg még a per megindítása előtt, mely szavatolhatja, hogy a felvásárlást követően nem válnak platformexluzívvá olyan, jelentős játékosbázist vonzó franchise-ok, mint a Call of Duty.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról